h i r d e t é s

Szijjártó szerint a kommentelők is őt igazolták a BBC-s égés után

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Szijjártó szerint a kommentelők is őt igazolták a BBC-s égés után

2016. szeptember 29. - 10:18
0 komment

Szijjártó Péter köti az ebet a karóhoz, szerinte igenis vannak no go zónák Londonban, bár most nem a BBC-nek beszélt erről, hanem a Népszabadságnak.

Sokat jártam Londonban, sok ott élő magyarral és brittel beszéltem erről, továbbá a kollégáim felhívták a figyelmemet, hogy az interjút kommentelők véleménye is egyértelmű, így nem én vagyok az, aki hadilábon áll a valósággal. Amúgy megyek Londonba október 19-én – mondta a külügyminiszter.

Az interjú csúcspontja mindenképpen ez:

Tavaly egy Steven Emerson nevű amerikai újságíró beszélt angliai no go zónákról, mire David Cameron akkori miniszterelnök azt mondta, idióta ez a krapek, és majdnem félrenyelte a reggeli zabpehelykásáját, amikor meghallotta, miket beszél. Minek közismert tényekkel vitatkozni?

– Én sem értem, miért vitatkozott velem közismert tényeken a BBC riportere.

propeller.hu