h i r d e t é s

Szijjártó újabb agyréme

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Szijjártó újabb agyréme

2018. július 14. - 08:20

Az ENSZ-nek elment az esze?

Forrás: mno.hu

Nézőpont kérdése, mondhatnánk. Vajon mennyiben vehető komolyan Szijjártó Péter bárminemű kritikája egy olyan szervezettel szemben, amelyiknek némileg több az érdeme, mint a diplomáciai kapcsolatok elmérgesítése. Ezt a gyér külügyér nyilván nem így látja.

Amit az Európai Unió önmagában képtelen volt tagállamaival – különös kitétellel a V4 nevű csürhére – elérni, az ENSZ migrációs csomagjában kötelező jelleggel készített elő. Ezzel pedig Magyarország válaszút elé áll. Vagy elfogadja az intézkedést, vagy ki kell lépnie abból a szervezetből, amelynek végső soron létezését köszönheti.

Ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy a globális migrációs csomag szövegének előkészítése most véget ér, és a szöveg kidolgozásával megbízott két társelnök az általuk elkészített javaslatot átadja az ENSZ-közgyűlés elnökének, aki pedig decemberben a marokkói Marrákesben megrendezendő állam- és kormányfői csúcstalálkozón annak elfogadására tesz javaslatot. Szijjártó Péter szerint a globális migrációs csomag végleges szövege teljesen ellentétes a józan ésszel, Magyarország érdekével és az európai biztonság helyreállításának szándékával. Ez a csomag szerinte

„eszement módon” kívánja ösztönözni a migrációs folyamatokat, kizárólag Afrika, Latin-Amerika és a kis szigetországok érdekeit vette figyelembe akkor, amikor a migrációt alapvető emberi jogként határozza meg. /168 óra/

Bizonyára Szijjártó családja is csak úgy kinőtt a földből. Kár, hogy észt nem sikerült teremnie emberünknek. Az emberi jogok ismerete amúgy sem erőssége a magyar kormánynak – és ha már itt tartunk, a magyaroknak nagy általánosságban sem az – így könnyű hülyeségeket beszélni.

A röghöz kötés ugyanis már a középkorban sem volt bevált módszer. Érthetetlen hát, hogy a külügyminiszter és kormánya miért ragaszkodik ehhez a dogmához úgy, mintha csak a rák ellenszere volna.

Ezért a jelenleg folyamatban lévő csomag előkészítéséből javaslata szerint Magyarországnak ki kell lépnie.

Ez mind nagyon szép, de az Egyesült Nemzetek Szervezete nem véletlenül hozza létre a migrációs csomagot. Ezzel nem csupán a menekültek és más bevándorlók megsegítése, de az egyes országok állampolgárainak védelme is. Mert ez szervezet egyik alapvető célja.