h i r d e t é s

Szlovákiában is diagnosztizálták az első fertőzöttet

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Szlovákiában is diagnosztizálták az első fertőzöttet

2020. március 06. - 13:04

Szlovákiában is megjelent az új típusú koronavírus, a fertőzést egy pozsonyi kórházban lévő 52 éves férfinál mutatták ki - jelentette be pénteki pozsonyi sajtótájkoztatóján Peter Pellegrini ügyvezető miniszterelenök.

Peter Pellegrini ügyvezető miniszterelenök - Forrás: NEWS NOW - TASR

A koronavírus jelenlétével diagnosztizált férfit a Pozsony Kramárei egyetemi kórházban kezelik, az intézményben látogatási tilalmat vezettek be.

A szlovák kormányfő bejelentése szerint az első beteg állandó lakhelye Pozsony környékén van, s jelenleg vizsgálják, hogy az elmúlt napokban merre mozgott s hogy részt vette-e tömegrendezvényeken. Az egészségügyi tárca égisze alatt korábban létrehozott válságstáb - amely péntekre rendkívüli ülést hívott üssze - majd ezeknek az információknak az alapján dönt a fertőzés terjedésének megfékezését célzó lépésekről.

Pellegrini elmondta: a megbetegedéssel diagnosztizált férfi az elmúlt időszakban nem járt külföldön, de találkozott a fiával aki nemrég Velencéből tért haza, nála viszont nem jelentek meg a betegség tünetei.

A koronavírus jelenlétével diagnosztizált férfi állapota javul, csökken a láza - tette hozzá a kormányfő, aki egyúttal rámutatott: egyelőre pánikra semmi ok.

Eddig Szlovákiában több mint háromszáz esetben vizsgálták a Covid-19 vírusfertőzés lehetséges megjelenését, de a mostani az első eset amelynél bebizonyosodott a fertőzés jelenléte.

A kormány biztonsági tanácsa (BRSR) a múlt héten döntött arról, hogy a koronavírus veszélyével összefüggésben péntektől Szlovákia nemzetközi repülőterein egészségügyi ellenőrzésnek vetnek alá minden utast, illetve, hogy a határátkelőkön szúrópróbaszerűen vizsgálják majd az utasokat. (MTI)