h i r d e t é s

Szó szerint kilőtték az észak-koreai védelmi minisztert

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Szó szerint kilőtték az észak-koreai védelmi minisztert

2015. május 13. - 07:16
0 komment

Azért kellett meghalnia, mert elaludt egy olyan rendezvényen, amlyen Kim Dzsong Un észak-koreai vezető is jelen volt.

Az osztag egy légvédelmi rakétával végezte ki az alig egy éve főparancsnoknak kinevezett tábornokot, és ezt több száz embernek kellett végignéznie a Yonhap dél-koreai hírügynökség szerint. Ez a dél-koreai hírszerzés igazgatóhelyettesének a szöuli parlament számára adott tájékoztatójából derült ki. Az igazgatóhelyettes hozzátette, hogy Phenjan példát statuálandó már több, meg nem erősített jelentés szerint alkalmazta ezt a kivégzési módszert magas rangú tisztségviselők esetében.

A jelentés szerint Hjon tiszteletlen volt a fiatal észak-koreai vezetővel szemben, amikor elbóbiskolt egy katonai eseményen.

A dél-koreai hírszerzés április végén arról számolt be, hogy Kim Dzsont Un az idén már 15 magas rangú tisztségviselő kivégzését rendelte el, mert megkérdőjelezték a tekintélyét. Legújabban eltávolították tisztségéből az észak-koreai főépítészt, Ma Von Csunt is – tette hozzá a hírszerzés.

 

MTI / vs.hu (Címlap: Forrás: MTI / MTVA / Wong Maye-E)

(Andy Vajna is elalaudt egy olyan rendezvényen, ahol Orbán Viktor is jelen volt.)