h i r d e t é s

Szombaton lesz a fülkeforradalom 10. évfordulója

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Szombaton lesz a fülkeforradalom 10. évfordulója

2020. április 10. - 12:03

Orbán átgondolta, mit tett 2008-ban, és mindazt megtiltotta az ellenzékének

A kép illusztráció! - Forrás: hargitanepe.eu

Szombaton van a fülkeforradalom tizedik évfordulója. Diadalkörre készült tehát ezekben a napokban a magyar kormányfő, a koronavírus azonban visszaküldte a rajtvonalra. Némi önsajnálat után Orbán Viktor megtalálta a módját, hogy ezt a versenyt is ő nyerje: kiéhezteti, kiiktatja és még le is terheli megmaradt politikai ellenfeleit. Politikájának első vesztese a jogállam.

Orbán Viktor ritkán panaszkodik, akkor is csak a sajtóra, de most úgy érzi, nem fair vele az élet. Hétfői rendkívüli bejelentését ugyanis azzal vezette fel, mennyire igazságtalannak érzi a kialakult helyzetet. A naptárra pillantva könnyebben érthető, mi bőszítette fel. Ezen a héten ünnepelhetné az ország közpénztől elhízott elitje, hogy a listás szavazatok 53 százalékának megszerzésével a Fidesz tíz éve megalapozta a maga „fülkeforradalmát”.

Az évtizedes sikertörténetként láttatott kormányzásról szólt volna a hivatalos kommunikáció április 11-étől június elejéig. Orbán ehelyett kezdheti elölről a munkát. Nem adatik meg neki a visszanézés öröme, mert hirtelen sürgetővé vált a nekifutás az éppen két év múlva esedékes újabb választásnak.

Szerte Európában a kormányok népszerűségét erősítette a járvány elleni közvetlen küzdelem – a liberális francia államfő és a populista lengyel elnök egyaránt profitált belőle. A magyar közvélemény-kutatások is azt mutatják, hogy Orbán Viktornak sem ártott Müller Cecília tiszti főorvos napi küzdelme a tényekkel és az emberséggel (egy krónikus betegségekben szenvedő áldozatról például azt találta mondani, "a vírusfertőzés feltette az i-re a pontot"). Két év múlva azonban – remélhetőleg – semmi sem marad már a járványból. A Fideszt a gazdasági helyreállítás hatékonysága alapján ítéli majd meg a szavazó.

Orbán emlékezhet, milyen lehetőséget nyitott meg az általa vezetett ellenzék számára, amikor Gyurcsány Ferenc kormányát kapta oldalba ciklus közepén a gazdasági világválság.

Az Országgyűlés által elfogadott felhatalmazási törvény azt hivatott garantálni, hogy vele ilyen ne fordulhasson elő. Nem véletlen, hogy a kétharmados jogszabály megtiltja veszélyhelyzet idején népszavazások kiírását, ami a leghatékonyabb fegyvernek bizonyult bő évtizede a nehéz döntésekre kényszerülő szocialista–liberális koalíció ellen. Hasonló logika vezethette a polgármesterek – egyelőre elnapolt – gyámság alá helyezését.

A Fidesz 2006-os önkormányzati tarolása teremtette meg az alapot a későbbi kétharmados győzelméhez. Így most nem a tavaly októberi vereségért igyekszik bosszút állni, hanem le akarja kötni az önkormányzatok minden anyagi lehetőségét és energiáját, nehogy bárki onnan építsen alternatívát. (hvg.hu) / offforever.blog.hu