A Greenpeace megbízásából készült friss közvélemény-kutatás szerint a budapestiek 81 százaléka azt szeretné, hogy a tervezett múzeumok ne a Városligetben, hanem zöldterületeket nem veszélyeztető helyszíneken kapjanak helyet - írja a hvg.hu.
Jelentős forgalomkorlátozásokra kell ma számítani demonstráció és rendezvény miatt a fővárosban, lezárják például az Andrássy utat, a Teréz körutat és a Bajcsy-Zsilinszky utat. Délután háromtól az Andrássy úton tartják a Budapest Pride felvonulást.
Beszállhat az OTP a budapesti 3-as metró felújításába, ha a kormány és a főváros nem tud uniós pénzt szerezni a beruházásra, márpedig könnyen elképzelhető, hogy az EU nem fogja támogatni a rekonstrukciót, mert nem tartalmaz fejlesztést - írja a Napi.hu.
A kormány kiemelt beruházássá nyilvánítja a HB Reavis által, a budapesti Váci út és Róbert Károly körút sarkára tervezett, három 90 méter magas toronyból álló irodaház komplexumot, amelynek a beruházási költsége meghaladja a 100 milliárd forintot - írja a Napi.hu.
A Szabadság hidat nemcsak a villamos-, hanem a közúti forgalom elől is teljesen lezárják, és forgalmi változásokra kell számítani a Szent Gellért téren, a Bartók Béla úton, a Móricz Zsigmond körtéren és a Fehérvári úton is - írja az MTI.
Elmozdulhat a holtpontról Tarlós István és a kerékpárosok viszonya, miután a bringás „dossziét” a főpolgármester áttolta olyan szakemberek asztalára, akik egy-két fokkal nyitottabbak nála, valamint több oldalról érintettek is - írja a Magyar Nemzet Online.
Enyhén szólva furcsaságok egész sora színezi a budapesti M3-as metró felújításának előkészítését: hanyag munkákat végző cégekkel kötnek újra és újra szerződést, lomhán készülnek a tenderdokumentációk és nem tudni hogyan hozzák be az uniós pénzt a projektbe - írja a Napi.hu.