h i r d e t é s
Csaknem két héten át tartó rakétaháborút követően, péntekre virradóra életbe lépett az előző nap megkötött tűzszüneti megállapodás Izrael és a Gázai övezetet uraló, iszlamista Hamász között. - írja a Szabad Európa
Egy 12 emeletes épületet dőlt össze a Gázai övezetben, amely több médium irodájának, köztük az AP amerikai hírügynökségnek és az al-Dzsazíra pánarab hírtelevíziónak is otthont adott.
Szerda hajnalban ismét megszólaltak a légvédelmi szirénák az izraeli Tel-Avivban, Askelónban és Beér-Sevában a Gázai övezetet uraló Hamász, illetve az Iszlám Dzsihád nevű iszlamista fegyveres szervezetek rakétái miatt.
A Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász szervezet ultimátumának lejárta után hétfő délután rakétákat lőttek Jeruzsálem irányába, miközben a rádió felszólította a lakosságot, hogy a célba vett területeken vonuljon az óvóhelyekre.
Magyarország nem ért egyet a Nemzetközi Büntetőbíróság múlt pénteki döntésével – közölte Szijjártó Péter.
Nyugodt éjszaka után kora reggel kiújultak a Gázai övezetből izraeli területek ellen indított rakétatámadások - jelentette az izraeli média szerdán.
Ferenc pápa szerdán figyelmeztetett, hogy a Szentföldön újból fellángoló erőszak rontja az esélyeket a békére, és párbeszédre szólította fel a feleket.
A Gázai övezet öt éven belül lakhatatlanná válik, ha a mostani gazdasági tendenciák folytatódnak – derül ki az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciájának jelentéséből, amelyet Kairóban tettek közzé.