A népi közmegegyezés szerint kevés és rossz a magyar kórházi koszt. A minőség persze fel- és lefelé is eltér ugyan, de egy biztos: a kórházaknak fejenként napi 550 forintból kell kihozniuk az ellátmányt. - írja a 168ora.hu.
Először hoztak létre működő, vagyis vizelettermelésre képes emberi veseszövetet élő szervezetben kutatók, akik szerint eredményeik mérföldkövet jelentenek a vesebetegségek kezelésének fejlesztésére irányuló kutatásokban.
Befejeződött a korszerűsítés első üteme a budapesti Jahn Ferenc Kórház sürgősségi osztályán, a 125 millió forint állami támogatásból megvalósuló fejlesztés januártól április elejéig tart - közölte a kórház az MTI-vel vasárnap.
A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ valamennyi fekvőbeteg ellátó osztályán 2018. február 7. napjától az influenzaszerű megbetegedések halmozott előfordulása miatt teljeskörű látogatási tilalom kerül elrendelésre.
Pénteken délelőtt adták át a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján azt az újonnan kialakított laktációs szobát, melynek köszönhetően a koraszülöttek és az újszülöttek számára egyszerűbben biztosítható az anyatej.
Ukrajna egyre több régiójából jelentenek újabb kanyarós fertőzéseket, a délnyugati Csernyivci megyében már csaknem ötszáz esetet jegyeztek fel, a fővárosban, Kijevben csak az év eleje óta 87-en, többségükben kisgyermekek betegedtek meg a veszélyes vírustól - közölte hétfőn az UNIAN ukrán hírügynökség állami egészségügyi központok adataira hivatkozva.
Az eszköz beszerzése a „Sporttal kapcsolatos mozgásszervi elváltozások prevenciója, klinikai kezelése és rehabilitációja, a parasport orvosklinikai aspektusai” című GINOP-2.3.3-as K+F infrastruktúra fejlesztési konstrukció keretében valósult meg, az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával.
Rejtélyes sérülés miatt nem játszhat az egyszeres válogatott Kleisz Márk, írja a Nemzeti Sport. A Vasas labdarúgócsapatának 19 éves középpályása nem tartott a többiekkel a mátraházi edzőtáborba, mert továbbra is makacs térdsérülés gyötri. - írja a 24.hu.
Folyamatos és zökkenőmentes lesz betegellátás a karácsonyi időszakban is az Állami Egészségügyi Ellátó Központ fenntartásában működő intézményekben, kórházakban, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) is teljes készenlétben áll az ünnepek alatt. A patikák ügyeleti rend szerint lesznek nyitva.
Órákat töltött a Honvéd Kórház ügyeletén az 58 éves asszony, de mire szakorvoshoz került, már nem tudtak rajta segíteni, az orvosok hozzá sem tudtak kezdeni az életmentő műtéthez- számolt be a tragikus esetről az RTLKlub híradója. - írja a nepszava.hu.
Az Egészséges Budapest Program és a Pest Megyei Területfejlesztési Program keretében előkészített fővárosi és Pest megyei járóbeteg-szakellátás fejlesztési beruházásokra 18 milliárd 454 millió forintot hagyott jóvá a kormány. - írja a Napi.hu
Oláh Lajos, aki pénteken sajtótájékoztatót is tartott a témában, az MTI-nek azt mondta, a "kormányzati propaganda" azt állítja, hogy egy OKJ-s mentőápoló alapbére a 2010-es 173 ezer 756 ezer forintról mára 263 ezer 700 forintra nőtt.