A vasárnapi török népszavazás nem felelt meg az Európa Tanács normáinak - közölték hétfőn a szervezet és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) közös törökországi megfigyelő küldöttségének vezetői.
Az elnöki rendszer bevezetéséről tartott törökországi népszavazáson leadott igen szavazatok száma a nem hivatalos adatok szerint 1,3 millióval haladja meg a nem szavazatok számát – jelentette be Recep Tayyip Erdogan elnök vasárnap este - írja a 24.hu.
A Momentum felbuzdulva legutóbbi akcióján, kapva kapott a lehetőségen, amit a kormány felkínált számára – mert van, akinek lehetőség, van, akinek tragédia – azzal, hogy megszavaztatta a lex CEU-t, így ök azon nyomban – jó ütemben – népszavazást kezdeményezhettek ismét a választási irodához benyújtott indítvánnyal.
Megtagadta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) az LMP szóvivőjének a paksi atomerőmű bővítés megakadályozását célzó népszavazási kérdéseinek hitelesítését - közölte az MTI. A testület erről a keddi ülésén döntött. - írja az origo.hu.
Rövid időn belül két közéleti személyiségünk is a legnagyobb történelmi tragédiáinkhoz hasonlított olyan dolgokat, amelyek, hát finoman szólva is teljesen más ligában játszanak méretüket és hatásukat tekintve - írja a kötöttségek nélkül... Blog..
A Momentum Mozgalom „egyik szeme boldog, a másik pedig sír” amiatt, hogy a kormány, a főváros és az olimpiai bizottság Budapest olimpiai pályázatának visszavonása mellett foglalt állást – közölte a szervezet elnöke csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
A „populista” rendszerek és politikusok megerősödése és különösen Trump megválasztása óta érdekes irányvonal jelent meg a balliberális médiában: ha a választások és népszavazások legitimitását nem is, célszerűségüket erősen kétségbe vonják (hiszen a számukra nemkívánatos politikusokat juttatják hatalomra) - írja az MNO.hu.
A Momentum aláírásgyűjtése utáni kormányzati kommunikációs zavar újabb fejezetében Bánki Erik azt nyilatkozta az ATV-ben, hogy az olimpia nemzeti ügy, ezért az egész ország véleményét ki kellene kérni. - közölte a hvg.hu.
Tarlós István főpolgármester szerint azok az ellenzéki politikusok, akik hirtelen meggondolták magukat a 2024-es budapesti olimpiai pályázattal kapcsolatban, felmondták a másfél évvel ezelőtti nemzeti egységet, elárulták az ügyet.
A 24.hu információi szerint 150-160 ezer aláírást gyűjtött össze a Nolimpia-kampány során, ehhez jön hozzá az a körülbelül 50 ezer, amit az ellenzéki pártok szedtek össze, így 200 ezer körül van az a szám, amennyi aláírást leadnak.
Valamivel több mint tízezer aláírást gyűjtött össze a 2024-es budapesti olimpiarendezésről szóló népszavazás kiírásához a Párbeszéd Magyarországért, amelyeket a párt társelnöke csütörtökön átadott a Momentum Mozgalom tagjainak.