Via ducit omnis Roma, azaz minden út Rómába vezet. A régi mondásnak most a legmodernebb számítógépes geográfia és grafika segítségével jártak utána. Nem a mondás tudományos bizonyításáról van szó, inkább egy kis digitális térképészeti játékról – de annak érdekes.
A vatikáni ügyészség a vatikáni bíróság elé idézte Gianluigi Nuzzi és Emiliano Fittipaldi olasz újságírókat, mivel nemrég megjelent könyveikben a pápai államból kilopott bizalmas vatikáni dokumentumokat közöltek.
Siroki Laci cigány. A csereháti Tomoron nőtt fel, iskolái idejére elhagyta szülőfaluját, elköltözhetett volna végleg Budapestre, messze a reménytelen szegénységből. Ő viszont inkább visszament, hogy segítse a nélkülözőket, kirekesztetteket.
Azt hiszem már többször megfogalmaztam a reményt, hogy egyes pontoknál már nincs lejjebb. S a hírek bebizonyították: azoknak van igazuk, akik szerint mindig van lejjebb. Egy brüsszeli hír szerint most Trócsányi László igazságügyi miniszternek jutott a kétes megtiszteltetés a bányászbéka ülepének keresgélését illetően. Midőn a romák dzsihádját kezdte vizionálni.
Ha ma az a botránypolitizálás, hogy valaki tiszta helyzetet akar teremteni, akkor Hegedüs István vállalja ezt a címkét. Az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke szerint bizonyos erők nem szeretnék, hogy kiderüljön az igazság a szervezet körüli ügyekben. Mivel ezen dolgozik, személye akadály lehet.
Nyílt háború tört ki a cigánypolitika erős emberei között, Farkas Flórián egy állítólagos hangfelvételen magas rangú kapcsolataira hivatkozva megszüntetéssel fenyegeti az Országos Roma Önkormányzatot. A kormányzati pénzcsapok átirányítása roma belháborúkhoz vezetett, Farkas kezét a botrányok ellenére sem engedték el egyelőre.