Magyarországon az autókat még mindig egyfajta státuszszimbólumként kezelik, így nem csoda, hogy sokan valamelyik prémium gyártó kocsiját szeretné megvásárolni, akár használtan is. Arra viszont nem biztos, hogy gondolnak, hogy egy drágább autónak a fenntartása is többe kerülhet. Mutatjuk, melyik autómárkára kell a legtöbbet költeni - írja a Pénzcentrum.
A Kairótól alig másfél órára található Byoum neve az ősi egyiptomi nyelv örököse, a kopt szerint azt jelenti, hogy a „tó”, ami kevés információ ahhoz, hogy azonnal kedvet kapjunk ahhoz, hogy nyáron ellátogassunk ide, ám a következő érvek elég meggyőzőek lesznek.
Irakba látogat Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) miniszterhelyettese és Török Tamás, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkár a közel-keleti keresztények helyzetének megismeréséért.
Az egyik mezőgazdasági háttérintézmény 260 milliós szerződésben van Szijjártó Péter barátjának cégével, az NGM pedig egy héthónapos időszakban 136 ügyvédi szerződéssel rendelkezett - derül ki a minisztériumok által adott válaszokból - írja a HVG.hu.
Orbán Viktor szombat délután háromnapos hivatalos látogatásra Indonéziába utazik, a delegációban a kormánytagok közül részt vesz Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter és Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke szombat délután háromnapos hivatalos látogatásra Indonéziába utazik, a delegációban a kormánytagok közül részt vesz Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter és Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
Budapest átvette az első helyet a legkedvezőbb turistacélpontot kínáló fővárosok listáján Prágától egy brit utazási portál összehasonlításában. A magyar főváros akkor is jól szerepel, ha figyelmen kívül hagyjuk a szigetország és Budapest közti repülőút árát.
1977. szeptember 21-én a Bukaresttől 61 kilométerre fekvő Csanálos (Urziceni) közelében lezuhant a Malév 203-as járata, amely Isztambulból a román fővároson keresztül repült Budapestre.http://www.origo.hu/utazas/hirek/20150410-ugy-ugrottunk-le-az-ego-geprol-mint-a-cirkuszi-oroszlanok.html
Megszavazta az Európai Parlament az utazásokra vonatkozó uniós fogyasztóvédelmi szabályok módosítását, ezzel a jövőben ugyanazok az előírások lesznek érvényesek a repülőjáratot, szállodafoglalást vagy autóbérlést is tartalmazó, interneten foglalt szervezett utazásokra, mint amelyeket utazási irodában vásárolnak.
Janis Brod szabadúszó filmes és fotográfus egy látványos videót készített Délkelet-ázsiai utazása során. A kamera rögzítésére egy kis állványt használt és a vállát. Thaiföld, Kambodzsa, Vietnam és Laosz legcsodásabb vidékeit filmezte le Janis, és állítása szerint ez csak egy vékonyka szelete annak, amit láttak.