h i r d e t é s

Tanárlázadás: fideszes honatya bújt kockás ingbe

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Tanárlázadás: fideszes honatya bújt kockás ingbe

2016. február 19. - 09:44
0 komment

A frakció korábban többször is megbüntette, de a „renitens” képviselő most is a lelkiismeretére hallgatott.

Bencsik János már tavaly januárban 22 pontba sűrítette, mi nem tetszik neki a kormány politikájában - írja a 24.hu. Később azt is jelezte, ha nem folytat a kormány társadalmi párbeszédet, ha nem hallgatja meg az emberek véleményét, “akkor bizonyosan – társadalmi vonatkozásban is – forró nyár és ősz elé nézünk”. A volt tatabányai polgármester és egykori energiaügyi államtitkár többször is szembement pártja döntéseivel, nem szavazta meg például a vasárnapi zárva tartást sem. Meg is büntették.

Most kockás inget húzott és – mint Facebook-oldalán írta – nem véletlenül.

Nem a ruha teszi az embert.

Neki még ezt tanították földműves nagyszülei a békési tanyavilágban. És ez alapján kap is egy “tockost” a kockás inges lázadást kirobbantó Klinghammer István volt felsőoktatási államtitkár, akadémikus.

Akadémikusi körökben úgy tűnik, hogy nem mindenkihez jutott el e népi bölcsesség. Mindenesetre az, hogy ki milyen inget visel, elsősorban divat és ízlés dolga, s az elvégzett munka minőségét aligha befolyásolja.

Bencsik eddig is szerette a kockás ingeket, de úgy véli:

talán itt az ideje, hogy a Kossuth téri munkahelyemre is rendre abban jelenjek meg szolgálatra.

 

24.hu