h i r d e t é s

Tapolca vasárnap dönt

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Tapolca vasárnap dönt

2015. április 08. - 16:38
0 komment

Három város három nagyon különböző politikai erőt képvisel: Tapolcán nagyon erős a Jobbik támogatottsága, Sümeg fideszes, Ajkán viszont a szocialisták vezetik a népszerűségi listát.

A Fidesznek a veszprémi 1. számú egyéni választókerületben február 22-én elszenvedett választási veresége után várható volt, hogy a kormánypártok ezúttal ráerősítenek, és jobban megszervezik a kampányt. Tapolcán vasárnap időközi választások lesznek, és a kormánypárti jelölt melletti halvány veszprémi kampány után természetes, hogy a Fidesz– KDNP ezúttal a tétnek megfelelően szervezi meg a mozgósítást.

Emlékezzünk rá: a november 23-i újpesti időközi országgyűlésiképviselő-választás eredményeként a mandátumot MSZP-s jelölt nyerte. A választási eredmény értékelésekor már akkor elhangzott, hogy a mozgósítás nem volt megfelelő. Az tény, hogy a kormányoldal Újpesten, egy olyan választói körzetben kapott ki, ahol az MSZP-nek máig erős hadállásai vannak, viszont Veszprémben köztudottan a jobboldal volt erős, de ott sem a Fidesz– KDNP-jelölt győzött.

A következtetéseket tehát mindenképpen le kellett vonniuk a kormánypártoknak, s ez a jelek szerint meg is történt, hiszen még Orbán Viktor évértékelőjében is szó esett a veszprémi kudarcról. „Simán vesztettünk” – így fogalmazott a kormányfő, majd arra szólította fel a hallgatóságot s vele a tévénézők táborát, hogy nem szabad tétlenkedni, „ne üljünk a babérjainkon. Tápászkodjunk fel a karosszékeinkből, mielőtt késő lenne, és végezzük el a munkánkat”. Már ezekből a szavakból lehetett sejteni, hogy Tapolcán Orbán Viktor személyes jelenlétével és szavazásra buzdításával fogja megerősíteni és aktivizálni a mérsékelt jobboldali szavazótábort – erre csütörtökön kerül sor.

Van némi stichje annak, hogy Gyurcsány Ferenc éppen Ajkát választotta arra, hogy a baloldal jelöltjének megválasztására buzdítson. Az ajkai vörösiszap-katasztrófa súlyos környezetkárosító hatásáról nehéz is lenne megfeledkeznünk, hiszen emberéleteket követelt, a kormánynak pedig 38 milliárd forintjába került a károk helyreállítása. Gyurcsány annak idején el sem ment a vörösiszap-katasztrófával foglalkozó parlamenti vizsgálóbizottság ülésére, amelyre a Motim Zrt. tulajdonosaként hívták meg, s ahol a testület arról érdeklődött volna, hogy cége milyen vállalati stratégiával működik, el tudnak-e kerülni egy hasonló katasztrófát Mosonmagyaróváron.

Mindenesetre a választóknak nem lesz könnyű dolguk. Pad Ferenc, a baloldal jelöltje a munkavállalókat, a kisembereket kívánja képviselni, munkahelyteremtésben gondolkodik. Rig Lajos, a Jobbik jelöltje Tapolca alpolgármestere, huszonkét éve dolgozik az egészségügyben, ő a fiataloknak, a tanulni vágyóknak, a vállalkozóknak kíván esélyt teremteni. Fenyvesi Zoltán, a Fidesz–KDNP jelöltje, aki tanár, iskolaigazgató, a múlt héten interaktív telefonos fórumot tartott. A Tapolcán, Sümegen, Ajkán és környékén élő állampolgárokat kérdezte másfél órás beszélgetés során, milyen elvárásaik, elképzeléseik vannak. Legtöbben a kormány béremelési terveiről, a fejlesztésekről, a munkahelyteremtésről és az egészségügyi ellátásról kérdezték.

Elemzések szerint a Jobbiknak komoly esélye van a tapolcai választási győzelemre. Kérdés, hogy az elkövetkező néhány napban ki mekkora erőt tud mozgósítani, és főleg: milyen hitellel. Minden olyan akció, amelyik elsősorban a rivális lejáratásában gondolkodik, kétesélyes. A választókat csak olyan mértékben lehet befolyásolni, amilyen mértékben tapasztalataik nem mondanak ellent az elhangzó érveknek. A mozgósítás fontos, de nem minden: a jövőre vonatkozó szép tervek egyik jelöltnél sem hiányoznak, s hogy a pártháttér, vagy mondjuk úgy, a politikai hátszél miként működik, az vasárnap eldől.

 

mno.hu (Fotó: mno.hu)