h i r d e t é s

Tarlós: A taxizás ebben a formában nem maradhat fenn

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Tarlós: A taxizás ebben a formában nem maradhat fenn

2016. június 16. - 13:20
0 komment

A főpolgármester beszélt a metrófelújításról és a Római-parti védműről is egy csütörtöki interjúban - írja a Magyar Nemzet Online.

Fotó: Béres Attila / Magyar Nemzet

„Ritka az őszinteség” – ezt hiányolja Tarlós István a mai Budapestből. Ezt ő maga mondta elaz Origónak adott interjújában, amelyben elmesélte: úgy tűnik, hogy a metrófelújításra a teljes igényelt összeget megkapja a főváros az államtól.

A hármas metró felújítása csúszik, de még nem tudni, mennyit, ahogy azt sem, milyen buszokkal pótolják majd a metrót.

„Az biztos, hogy több hónapot is csúszik a felújítás. Szélsőséges számítások szerint akár fél év is lehet”

– véli a főpolgármester. Ha ősszel elkezdődne a felújítás, 2019 júliusának végére járhatnának a felújított metrószerelvények. Amelyeket már a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is ellenőrzött, emellett a tenderkiírásban nem volt kikötve, hogy az alkatrészek mekkora hányadát lehet kicserélni.

„Elhiszem, hogy egyesekben bosszúságot okoz, hogy azt várta: valami lepusztult, szocreál dizájnra emlékeztető szerelvényeket kapunk vissza, és jól neki lehet majd menni. Aztán pont az ellenkezője történt”

– jelentette ki Tarlós István. Szerinte jogszabálysértés nem történt, és ostobaság feljelentgetni. Százötven buszt állítanak majd forgalomba, hogy a napi ötszázezer utast el lehessen szállítani – folytatta.

A Római-parti védműről is beszélt, szerinte eldőlt, hogy lesz ilyen építmény, amely sokkal drágább lesz, mint gondolták. A látványterveket nyáron hozzák nyilvánosságra, emellett átültető géppel fognak fákat áthelyezni. A munka ebben a ciklusban véget érhet – jelentette ki Tarlós.

Az Uber–taxi-vitáról elmondta: ez nem önkormányzati, hanem állami kompetencia, utóbbinak kell befolyásolnia a nemzetközi szolgáltató működését. „Ha az idők változását nézem, nehezen kezelhető hosszú távon ez az Uber-ügy. Attól félek, hogy a klasszikus taxizás ebben a formában nagyon hosszú ideig már nem maradhat fenn” – fogalmazott.

Beszélt továbbá a hévről és a kerékpárosokról is – utóbbiakról továbbra sem volt jó véleménnyel. Bejelentette, hogy a Lánchíd, a Váralagút és a Blaha Lujza tér felújítása még ebben a ciklusban megvalósul.

 

mno.hu