h i r d e t é s

Tarlós bűne a Lánchíd állapota

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Tarlós bűne a Lánchíd állapota

2020. május 30. - 10:06

Jól él Tarlós a főváros jelenlegi vezetésének támadásából

Tarlós István a miniszterelnöknek intézett káros tanácsai után most olyan dolgokat kért számon a jelenlegi, komoly forrásmegvonásokkal küzdő városvezetésen, amit neki az elmúlt 9 évben kormányzati hátszéllel sem sikerült megvalósítania, pedig tökéletesen tisztában volt a hiányosságokkal.

Tarlós István még 2011-ben állt elő a Fehér Könyvnek elnevezett javaslatcsomagjával, amelyben Budapest 50 legsúlyosabb problémáját ecseteli részletesen. Ebben már akkor halaszthatatlannak nevezte a Lánchíd és a Petőfi híd felújítását. Tarlósnak két ciklus sem volt elég, hogy hozzákezdjen ezekhez, pedig a Lánchídon 2015-ben már beszakadt az útpálya egy autós alatt, de a folyamatos ígérgetéseken túl semmi sem történt.

Különösen visszataszító Tarlós viselkedésében, hogy most az általa el nem végzett munkát kéri számon a fél éve főpolgármesternek választott Karácsony Gergelyen.  A bukott főpolgármester handabandázása persze nem lenne érdekes, ha nem közpénzből jól fizetett miniszterelnöki tanácsadóként támadná Budapestet. A kormány önkormányzatokat sújtó pénzelvonásai lehetetlenné tesznek minden hosszútávú elképzelést. A Fidesz célja láthatólag a helyi közösségek önrendelkezésének felszámolása, köztük elsősorban Budapest ellehetetlenítése. 

Ennek ismeretében elképesztő hallani a bukott főpolgármestert, aki szerint már régen megvan a pénz a felújításra. Tarlós kijelentései hiteltelenek, mert amikor ezeket a kritikákat megfogalmazza, akkor a miniszterelnök bábjaként el nem végzett munkáit kéri számon utódján. Tarlós korábban tett kártékony javaslataiból is kiderül, hogy nem is érti és nem is szereti Budapestet. Ha már a bukása után is évente több mint 15 millió forintjába kerül az adófizetőknek, legalább ne akarjon folyamatosan károkat okozni a városnak, maradjon csendben. (Szabadai Viktor, a Magyar Liberális Párt budapesti választmányának elnöke)