h i r d e t é s

Taroltak a PTE hallgatói a leendő orvosok versenyén

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Taroltak a PTE hallgatói a leendő orvosok versenyén

2018. április 16. - 13:12

Pénteken rendezték Pécsett az Egészségügyi Felsőoktatási Napok keretén belül az I. Országos Reanimációs Versenyt a négy hazai orvoskar részvételével.

Az első két helyet a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Általános Orvostudományi Karának (ÁOK) hallgatói szerezték meg, így kiderült, hogy ők ismerik a legjobban az újraélesztés módszertanát.

A versenyre öt csapat nevezett: a négy hazai orvoskar egy-egy magyar csapattal, valamint a PTE egy német hallgatókból álló formátumot is nevezett. Az újraélesztés módszertanát felmérő versenyen a zsűri a szakmai tartalmat, a kivitelezés szakmai szempontjait és az ún. „nem technikai képességeket” (kommunikáció, csapatmunka) pontoztak. A  verseny zsűrije a Magyar Resuscitációs Társaság elnöke és oktatói voltak, a versenyszituációt is ők alakították ki. A szimulációs hátteret a PTE Általános Orvostudományi Kar 2016-ban átadott, kiválóan felszerelt Szimulációs Oktatási Központja biztosította.

A megmérettetésen végül a PTE külföldi hallgatói gyűjtötték a legtöbb pontot, akiket a pécsi egyetem magyar orvostanhallgatói követtek, míg a harmadik helyet a Semmelweis Egyetem csapata szerezte meg. 

A verseny ötletadója, Dr. Verzár Zsófia, a PTE Sürgősségi Betegellátó Tanszék vezetője elmondta:

Fontos, hogy a leendő orvosok a lehető legnagyobb biztonsággal sajátítsák el az újraélesztés szakmai alapvetéseit, és erről „életszagú” szituációs gyakorlatokban is számot adjanak. Így érhetjük el ugyanis, ha egyszer a való életben is szükségük lesz erre a tudásra, zsigerből meg tudják majd oldani sikerrel a feladatot, aminek köszönhetően életet menthetnek.

 – mondta a pécsi sürgősségi vezetője.