h i r d e t é s

Teljesülhet a bérkövetelés: mégsem sztrájkolnak a buszosok

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Teljesülhet a bérkövetelés: mégsem sztrájkolnak a buszosok

2015. március 19. - 14:10
0 komment

Csütörtökön felfüggesztették a buszos sztrájkot a Dél-Dunántúli Közlekedési Zrt.-nél. A szakszervezet újabb ajánlatot kapott a munkáltatótól, az érdekvédők szerint napokon belül aláírhatják az új megállapodást.

Somogyban, Tolnában és Baranyában eredetileg jövő hétfőtől péntekig hirdetett sztrájkot a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet, ám csütörtökön levelet kaptak a társaság vezetőjétől. Dobi István, a Szaksz elnöke elmondta: ebben egy újabb bérajánlatot kaptak a 2015-ös keresfejlesztéssel kapcsolatban, s ezzel bérkövetelésük teljesülhet.
– A levél utolsó szakasza a feleket felkérte a tárgyalások folytatására március 23-án, így az új ajánlat ismeretében a sztrájk megtartását felfüggesztettük – hangsúlyozta Dobi István. – Mivel a munkáltató múlt évi bérgazdálkodása és a 2015-re meghatározott bértömegfejlesztési lehetősége megteremti a közel 5 százalékos alapbéremelés lehetőségét, így a szakszervezet követelése vélhetően teljesül.

Hat fordulóból állt eddig a bértárgyalás, az utóbbi évek egyik leghosszabb menetén vannak túl a tárgyalófelek. Arra a kérdésre, hogy elégedett a kialakult helyzettel, Dobi István azt mondta: elégedett az eredménnyel, s a célok elérésével, de ez a bérszínvonal nem tükrözi a szakma elismerését. A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet elnöke emlékeztetett rá: az autóbuszvezetők havonta nettó átlag 90-130 ezer forintot keresnek, az autószerelők, karbantartók az említett összeg alsó értékét kapják. Dobi a Somogyi Hírlap kérdésére elismerte: nehéz volt kivívni a mostani eredményt, a munkáltató és az érdekvédők is számos egyeztetésen vettek részt. Úgy vélte: a korábban meghirdetett sztrájk minden bizonnyal befolyásolhatta a másik oldalt.
(Sikertelen bértárgyalás esetén – aminek a munkáltató ajánlatának ismeretében nagyon kicsi a valószínűsége – a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet a következő hónapban újra meghirdeti és megtartja az öt napos munkabeszüntetését.)
– Eléggé megterhelő volt fizikailag is az elmúlt három hét – jegyezte meg Dobi István. – Március 23-án újra tárgyalunk, s várhatóan megkötjük a megállapodást, ezután pedig mindenki kipihenheti a fáradalmakat. A szakszervezet ezután más területen folytatja az érdekvédő munkát.

Megállapodás született a Volán társaságcsoport munkavállalóinak 2015-ös bérfejlesztéséről, számolt be a társaság. Széki Éva, a Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. szóvivője csütörtökön közölte: a megállapodás hatályba lépését követően továbbra is biztosítható az alágazatban a munkabéke, azaz az autóbuszos személyszállítási közszolgáltatás menetrend szerinti ellátása. Az egyezség kiterjed a bér és béren kívüli juttatások, kafetéria területére is.
– A megállapodást a reprezentatív szakszervezeteken túl, a tárgyalásokon végig részt vevő érdekképviseletek is támogatják – tájékoztatott a szóvivő. – A Volán társaságok integrációja révén létrejött Közlekedési Központok több mint 18 ezer munkavállalót foglalkoztatnak, akik számára kiemelt jelentőséggel bír a felek közötti konszenzus. A megegyezés alapján a keresetfejlesztéshez szükséges forrásokat a munkáltatók nem létszámcsökkentés révén teremtik elő, így az a keresetek növelése mellett a munkahelyek megőrzését is biztosítja.

 

sonline.hu (Fotó: pecsiujsag.hu)