Rogán Antal 3-5 év múlva bevezetné az eurót, Orbán Viktor szerint viszont jobb kimaradni.

Nagyjából a válság óta senki nem beszél komolyan az euró bevezetéséről. De akkor most mi is van ezzel az egésszel? Csatlakozzunk az euróhoz, vagy maradjunk ki ebből a hülyeségből? Ha a görögök ennyire megszívták, akkor a litvánok meghülyültek, hogy csatlakoztak, vagy megéri majd nekik? És egyáltalán: kötelező csatlakozni? És mi tudnánk?

Reálisan 2018 és 2020 között kerülhet abba a helyzetbe a magyar gazdaság, a magyar állam, hogy dönthessen arról, bevezeti-e az eurót. 

– nyilatkozta Rogán Antal egy hete. Ez egy egész meglepő kijelentés egy kormánypárti politikustól, főleg annak fényében, hogy egy átlagos gazdasági témájú konferencián politikai és gazdasági meggyőződéstől függetlenül csak hümmögni és nevetgélni szoktak azok, akiket a magyar euróról kérdeznek, mielőtt elmondják, hogy „izé, hát felesleges kimondottan céldátumról beszélni, de majd valamikor lehet, hogy csatlakozhatunk”.

Fotó: Máthé Zoltán

És azért is meglepő, mert Orbán Viktor többször is kifejezetten arról beszélt mostanában, hogy a  kormány nem nagyon igyekezne az eurózónába.  „Az óvatos duhajok közé tartozom, nem csinálok ebből presztízskérdést” –  mondta  2014 januárjában, de máskor arról is beszélt, hogy inkább kétsebességes EU-ban kell gondolkodni.

Legutoljára a válság előtt beszéltek a kormányzat részéről komolyan az eurócsatlakozásról.

Medgyessy Péter 2003-ban például azt mondta, 2008 a céldátum, aztán a száznapos program, az eladósodás, a sok megszorítás, a még több bénázás, majd az euróválság hullámai úgy elmosták az egész tervet, hogy azóta tényleg senki nem veszi már igazán komolyan a dolgot.

Egy tavaly ősszel megjelent uniós felmérés szerint viszont a magyarok eléggé megosztottak a bevezetés kérdésében, de a többség nyitott lenne rá: 39 százalék ellenzi a dolgot, viszont 54 százalék támogatná a közös európai pénz bevezetését. A környező országokban ráadásul nem csak beszélnek az euróról – mint például a cseheknél, ahol a köztársasági elnök 2-5 éven belüli bevezetésről nyilatkozott nemrég –, hanem be is vezetik, mint ahogy például Litvánia tette január elsejével.

Kövessük őket, vagy maradjunk ki? Rogán Antalnak vagy Orbánnak van igaza?

A maastrichti kritériumok:

1. Költségvetési fegyelem: az államháztartás hiánya legfeljebb háromszázalékos lehet a GDP-hez képest.

2. Kicsi államadósság: az államadósság szintje maximum hatvanszázalékos lehet a GDP-hez képest, de legalább egyértelműen csökkenő, fenntartható pályán kell legyen.

3. Árstabilitás: az infláció legfeljebb másfél százalékponttal lehet nagyobb az Európai Unió három legkisebb inflációjú országának átlagánál.

4. Kamatkonvergencia: a hosszú távú kamatszint maximum két százalékkal lehet nagyobb az előző három ország kamatátlagánál.

5. Árfolyam-stabilitás: a nemzeti valuta nem léphet ki az ERM-II árfolyamrendszerben meghatározott sávból.

Nem állunk rosszul

Mielőtt viszont megnéznénk, hogy érdemes lenne-e csatlakozni, nézzük át, hogy állunk-e egyáltalán úgy, hogy komoly opcióként gondolkodhassunk a csatlakozásról.

Az Európai Bizottság 2014-es konvergenciajelentése szerint Magyarország az eurózónához valós csatlakozáshoz szükséges öt maastrichti kritériumból jelenleg a 2012 áprilisa és 2014 áprilisa közti gazdasági teljesítménye alapján hármat teljesít, ami egyébként nem volt mindig így – 2012-ben még egy sem volt meg az öt közül –, szóval ezt akár jó eredménynek is fel lehet fogni.

De vegyük végig, hogy pontosan miről is van itt szó!

• ( √ ) Költségvetési fegyelem: 2013 nyarán kerültünk ki a 2004-es csatlakozásunk óta tartó túlzottdeficit-eljárás alól, és a költségvetés azóta rendben van.
• ( √ ) Árstabilitás: az infláció egy ideje már elég alacsony az országban, ráadásul itt az Európai Unió három legkisebb inflációjú országának átlagához képest kell valamit produkálni, de mivel az egész eurózónát a defláció fenyegeti lassan, ez annyira nem nehéz ügy, hozzuk is a szintet. 
• ( √ ) Kamatkonvergencia: a hosszú távú magyar államkötvények kamatai is megfelelnek.
• ( x ) Árfolyam-stabilitás: Túl nagyok voltak a forint árfolyamának kilengései, de ez amúgy is csak akkor számítana, ha már az ERM-ben lennénk. Ide viszont először be kell lépni, és megfelelő stabilitás esetén két év múlva innen lehet átlépni az eurózónába.
• ( x ) Kicsi államadósság: a jelentés szerint a 80 százalék feletti államadósság problémás, a jelentés azt ajánlja, hogy az államadósságot tartósan csökkenő pályára kellene állítani. A Bizottság ügyeibe belelátó forrásunk szerint viszont ezt Brüsszel nem veszi annyira komolyan, valójában elég szokott lenni, ha egy ország nincs túlzottdeficit-eljárás alatt. Az eurózónát megalapító 11 ország többségének a bűvös hatvan százalék felett volt az államadóssága az elején, szóval a Bizottság a csatlakozáskor sokkal inkább a trendet nézi, mint a konkrét adósságállományt.

Van még egy szempont egyébként, amit a Bizottság megemlít, ez pedig az, hogy a jegybanktörvény nincs száz százalékig összhangban az uniós joggal. A Bizottság munkájára rálátó forrásunk szerint itt olyasmiről van szó például, hogy a jegybanknak jelenleg van egy olyan nem túl gyakran használt eszköze, amely lehetővé teszi a tiltott monetáris finanszírozást (amikor a jegybank nyomtat pénzt, hogy a költségvetés többet költhessen).

Ezt már évek óta emlegeti a Bizottság a konvergencia jelentésekben, a jegybank pedig azt szokta válaszolni, hogy tudnak róla, és ha politikai realitássá válik a csatlakozás, akkor meg is teszik majd a kért változtatásokat.

Valójában tehát nem állunk messze a feltételek teljesítésétől, kérdés, hogy a kormány tényleg komolyan gondolja-e a csatlakozást.

Ugyanis lennének előnyei

Az euró bevezetésével a gazdaságpolitika kiszámíthatóbbá válik, ráadásul az Európai Központi Bank áll a helyi jegybank és a bankok mögött, ami biztonságosabbá teszi az országot a kisbefektetőknek. Ezért csökken a kamatfelár, amit az állampapírokra számítanak fel, tehát a kormány olcsóbban jut pénzhez.

Az Európai Központi Bank új épülete a Main folyó partján Frankfurtban 2014. augusztus 6-án.
Fotó: Boris Roessler

Mivel a cégeknek nem kell az árfolyamok változásával járó kockázattal számolni, az eurót használó országok cégei többet fognak kereskedni egymással. Ennek van egy másik hatása is: a kockázat megszűnése miatt a cégek olcsóbban kapnak hitelt is.

Mindez egyébként az egész pénzügyi rendszerre jó hatással van elviekben: a kamatkockázat hiánya serkenti a pénzügyi integrációt, így az euró bevezetése a részvények, kötvények és különféle más pénzügyi eszközök kereskedelmének költségét csökkentette az eurózónában. Ebből pedig a csatlakozó ország is profitál.

Ezek persze mind olyan hatások, amiket a hétköznapi életben nem veszünk egyből észre, hiszen nem lesz tőle hirtelen több pénzünk vagy jobb munkánk, viszont hosszabb távon már bőven plusz GDP-t, elkölthető jövedelmet és munkahelyeket hoz az euró annak az országnak, ami bevezeti.

Csatlakozni? Ehhez az eurózónához?

Vannak viszont hátrányai is. Főleg annak fényében érdekes az eurózónáról beszélni, hogy az USA-ból érkező 2008-as válság továbbterjedésekor rendre kiesett az összes eurózónás csontváz azokból a szekrényekből, amiket addig az unió mindenféle bürokráciáinak, pénzügyminisztériumainak és jegybankjainak mélyén rejtegettek.

Az eurózónának ugyanis, mint utóbb kiderült, a kezdetektől fogva rossz volt a szerkezete,

a válság előtti eurózónát a legkönnyebben egy nagyon rozzant sportkocsihoz lehetne hasonlítani:

gyors volt, jól lehetett vele menni – tehát voltak előnyei –, viszont közben minden pillanatban benne volt, hogy szétesik az egész.

Darvas Zsolt, a brüsszeli Bruegel Intézet kutatója szerint a közgazdászok sok mindenben egyetértenek azzal kapcsolatban, hogy miért volt rossz eurózóna, de a válság mélyebb okairól azért eltérőek a vélemények.

„Abban például sokan egyetértenek, hogy az euró 1999-es bevezetésekor a perifériaországokban lecsökkent nominális kamatlábak számos periféria országban hitel és ingatlanár buborékokhoz vezettek" – mondta Darvas. Tehát a relatíve olcsó pénz miatt mindenki elhitte, hogy a hitelezés és az ingatlan a tuti biznisz, és elkezdett ebbe áramlani a pénz. De honnan?

Hát például Németországból, ahol ekkoriban pont sok megtakarítás gyűlt össze, ez a pénz pedig lelkesen áramlott a periféria országaiba, ahol tovább fűtötte a buborékokat. Közben Görögországban a kormányok felelőtlenül bántak a pénzükkel, nagy költségvetési hiányokat hoztak össze, míg Olaszországban a válság előtti két évtizedben alig nőtt a cégek termelékenysége.

Hibás rendszer vs. felelőtlen politikusok

Darvas szerint azonban a felelősség megoszlásáról igencsak megoszlanak a vélemények. Egyesek szerint a periféria országok gazdaságpolitikusai a fő felelősek, mert szórták a pénzt, ahelyett, hogy megreformálták volna az országaikat annak érdekében, hogy képesek legyenek alkalmazkodni az euróövezeten belüli gazdasági kihívásokhoz.

Fotó: Kollányi Péter

Mások szerint viszont egy ilyen eurózónában az országoknak nem is volt igazán lehetőségük megfékezni ezeket a folyamatokat, így a centrumból érkező tőkeáradat csak olaj volt a tűzre.

Arról nem is beszélve, hogy az eurózóna tagjai a közös valuta bevezetésével automatikus feladják az önálló monetáris politikájukat. Azt, hogy ez mekkora hátrány, pont a válság mutatta meg: a válságot világszerte kamatcsökkentéssel kezelték a világ nagyobb jegybankjai, és az unió perifériás tagállamaiban jól látszott, hogy milyen hatásai lehetnek annak, ha ezzel az opcióval nem rendelkezik egy válságba került ország.

És valószínűleg az sem elhanyagolható, hogy az euróövezet sem rendelkezett olyan intézményekkel, amelyek előre jelezték volna, hogy valami baj van.  

Darvas szerint számos intézményi változás történt az elmúlt öt évben, mint például

• a Makrogazdasági Egyensúlytalansági Eljárás bevezetése, amely éppen a cégek sérülékenységét igyekszik megelőzni;
• a bankunió és egyéb bankokat érintő változások, amely a bankszabályozás, a bankfelügyelet és a bankmentés menetét igyekszik ésszerűsíteni,
• az Európai Stabilitási Mechanizmus, amely lényegében egy európai valutaalap, és a bajba került euróövezeti országoknak ad hitelt,
• de az Európai Központi Bank is egyre nagyobb szerepet vállal a pénzügyi stabilitás elérésében és a gazdasági kilátások javításában.

A közgazdász szerint mindezek hasznos lépések voltak, és ha már 1999-től kezdve működtek volna, akkor jó eséllyel elkerülhető lett volna az eurózóna válsága is. Most is segítenek valamennyire, de az eurózóna egy csomó olyan felhalmozódott problémát cipel a vállain, mint például magas államadósságok, magas lakossági és vállalati adósságok, a versenyképesség jelentős eltérése az euróövezeten belül, a nagyarányú különbségek a munkanélküliségi rátákban és a munkaerő-piaci intézményekben, valamint a különböző munka- és termékpiaci szabályozásokban. Ezek pedig csak lassan orvosolhatóak.

Ami eddig volt: szívás, ami jön: szívás

Mindezek tetejébe a vállalatoknak és az embereknek még mindig kevés az elkölthető pénze, és Darvas szerint a Juncker-bizottság befektetési terve (erről itt írtunk bővebben) nem lesz elég a holtpontról való elmozduláshoz. Ami az elemző szerint segíthetne, az lenne, ha a tagállamok közös uniós költségvetésre cserélnék a nemzeti szintű költségvetéseiket, de ez politikailag nem egy megvalósítható sztori jelen állás szerint.

A válság óta tehát a sportkocsinkat kicsit megjavítgatták, már van benne légzsák, szóval nem loccsan szét a fejünk a kormányon az első kisebb koccanáskor,

de azért mégiscsak egy 16 éves kocsiról van szó, ami bár már nem életveszélyes, azért száguldozni valószínűleg nem fogunk vele.

„Így összességében várakozásom szerint egy hosszú, a munkanélküliség és a jóléti állam szempontjából fájdalmas időszak elé néznünk az euróövezetben, amelyet ugyan már egy megerősített intézményrendszer támogat, de amely továbbra is sérülékeny marad a felhalmozott nagy adósságok miatt" – fogalmazott Darvas.

Oké, akkor olyat lehet, hogy ne csatlakozzunk?

Jelenleg az uniós jog alapján az összes tagállamnak kötelező eurót használni, vagy előbb-utóbb áttérnie az euróra. Ez alól kivételt jelent az Egyesült Királyság, ami az Európai Uniót létrehozó 1992-es Maastrichti Szerződésben kapott felmentést a bevezetés kötelessége alól.

Szintén kivételes Dánia helyzete: bár szintén benne van a Maastrichti Szerződésben, hogy nem kell bevezetniük az eurót, de a dánok azért komolyan függnek a közös pénztől. Ugyanis a kimaradásuk jogi biztosítéka ellenére mégis csatlakoztak az ERM-rendszerhez, aminek az a lényege, hogy a jegybank úgy alakítja a pénzpolitikát, hogy a dán korona árfolyama kövesse az euróét. Bizonyos szintű ingadozásra azért persze van lehetőség, de ez erősen bekorlátozza a dán jegybank mozgásterét.

Fotó: Bloomberg

A harmadik kimaradó pedig az a Svédország, aminek semmilyen jogi eszköze nincs a kimaradásra. Az euróhoz való csatlakozáshoz viszont nemcsak konkrét eredményekre, hanem egy jogi lépésre is szükség van, mégpedig a már emlegetett ERM-rendszerhez való csatlakozásra. Ezt használja ki Svédország: egész egyszerűen direkt nem csatlakoznak ehhez, így pedig az eurót sem kell bevezetniük.

Kimaradhatunk, ha akarunk

Ez pedig azt is jelenti, hogy bármi is legyen írva az európai uniós csatlakozási dokumentumokba,

a gyakorlatban az EU-nak nincs konkrét jogi eszköze arra, hogy rákényszerítse egy tagállamra az euró bevezetését.

Az, hogy Magyarországon 2006 óta nincs az euró bevezetésére vonatkozó céldátum, például nem tűnik okénak. A Bizottság munkájára rálátó forrásunk szerint a Bizottság viszont ennek ellenére konkrétan ki is mondta, hogy nincs szükség céldátumra, és a politikai realitások talaján maradva csak annyit vár el, hogy a tagállamok törekedjenek a konvergenciára.

Bármit is mondott tehát Rogán Antal, a Bizottság nem fogja tűzzel-vassal ránk erőltetni az eurót, és ezt a kormányzat is tudja.

És az összkép sokkal inkább azt mutatja, hogy a magyar gazdaságpolitika Matolcsyék óta jobban értékeli a nagyobb tagállami szintű mozgásteret az uniós kötelezettségekkel szemben a döntéseinél. Így viszont elég valószínűtlennek tűnik, hogy ez a kormány 180 fokos fordulattal hirtelen mindent megtesz majd azért, hogy bevigye az országot az eurózónába.

index.hu

{flike}
{jcomments off}