Terroristákhoz hasonlította az államtitkár a pedagógusok szakszervezetét
Megdöbbentő, hogy a járvány közepette is politikai akciókat űz a balliberális elkötelezettségű PDSZ – mondta az M1 híradójának Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár.
Maruzsa szerint a PDSZ nyíltan az érettségi megakadályozására buzdítja a pedagógusokat, ezzel az érettségiző fiatalok jövőjével is képes játszani.
Javaslom nekik, hogy fontolják meg, módosítsanak nevet, vegyék fel esetleg a Vörös Hadsereg Frakció elnevezést, ez sokkal jobban lefedné a tevékenységüket
- tette hozzá az államtitkár.
A Vörös Hadsereg Frakció (németül Rote-Armee-Fraktion, röviden RAF) egy szélsőbaloldali terrorszervezet volt, amely 1968 és 1998 között tevékenykedett Nyugat-Németországban. Kezdetben olyan neves értelmiségiek is rokonszenveztek a csoporttal, mint Sartre és Heinrich Böll – tette hozzá az atv.hu.
Maruzsa Zoltán a kemény szavakkal arra reagált, hogy a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) korábban közleményben tudatta, nem hagyja, hogy 85 ezer gyereket és 6 ezer pedagógust "rángassanak" be érettségizni a járványügyi veszélyhelyzet kellős közepén. Ezért koordinált szabadságkivétellel akarja megakadályozni a májusban megtartandó érettségit. "Most szüntesd be a munkát!" – szólította fel a szakszervezet a pedagógusokat.