h i r d e t é s

Terroristát fogott a TEK

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam

Terroristát fogott a TEK

2021. június 02. - 16:42

 

Terrorcselekmény előkészülete miatt vettek őrizetbe egy magát iszlamistának valló magyar férfit.

Forrás: Magyarország Ügyészsége / YouTube

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a kedden végrehajtott akció eredményeként gyanúsítottként hallgatott ki, majd őrizetbe vett egy 21 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint, Európa lakosságának megfélemlítését célzó terrorcselekmények elkövetésére készült Magyarország területén.

A Terrorelhárítási Központ jelzése alapján indult ügyben, a Fővárosi Nyomozó Ügyészség az akciót a TEK közreműködésével hajtotta végre.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a férfit előállította, és gyanúsítottként hallgatta ki a lakosság megfélemlítése céljából, előre kitervelten, aljas indokból és célból, több ember sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettével, valamint robbanóanyaggal visszaélés bűntettével megvalósított terrorcselekmény előkészületének megalapozott gyanúja miatt. (Infostart)


 

Kommentek

h i r d e t é s

h i r d e t é s