h i r d e t é s

Tiborcz István: 4 cég, 4,5 milliárdos eredmény

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Tiborcz István: 4 cég, 4,5 milliárdos eredmény

2019. január 16. - 06:53

A Tiborcz Istvánhoz köthető négy vállalkozás összesen 4,5 milliárd forint adózás előtti eredményt produkált tavaly, derül ki az Mfor.hu összesítéséből. - írja a 444.hu.

A bejövő forintok döntő részét az ingatlanban utazó BDPST Zrt. termelte, mintegy 4,3 milliárdot. Orbán veje emellett még  

  • a tanácsadással foglalkozó IBC-Projekt Kft.-ben,
  • a szeszesitalt gyártó G2G Zrt.-ben 
  • és a HCS Experts Kft.-ben érdekelt.

Utóbbi tavaly augusztus óta végelszámolás alatt van, jegyzi meg a lap. Korábbi sajtóértesülések szerint a cég a informatikai nagykereskedelemmel foglalkozott, és érintett volt az állami Microsoft-botrányban. Úgy tudni, hogy miután a szoftvergyártó megtudta, hogy több magyarországi nagykereskedő partnere is túlárazva adja el termékeit az államnak, felmondta velük a szerződést. Tiborcz amúgy 2015-ben szállt be a cégbe,

különleges tudást hozva: egyetlen év alatt majdnem duplájára, 553 millióról 937,5 millió forintra nőtt a cég bevétele. 

444.hu