h i r d e t é s

Tim Gábor negyedik győzelme

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Tim Gábor negyedik győzelme

2020. január 02. - 14:41

Tim Gábor 2010 óta áll rajthoz az év utolsó versenyén a Szilveszter Rallye-n. 2016-ban nyert először a Hungaroringen, majd 2017-ben és 2018-ban is győzött, idén pedig sorozatban negyedszer hozta el a kategória elsőnek járó trófeát.

Tim 2016-ban megnyerte a Skoda Octacia Cup-ot és ebben az évben a Szilveszter Rallye-n is először nyert kategóriát. A saját építésű Nissan Sunny GTi-vel összetettben az előkelő 37. helyen zárt. 2017-ben ismételt, újra megnyerte a H4-es kategóriát nagy előnnyel.

2018-ban már egy Peugeot 208 R2 volánja mögött szerepelt, ekkor a H7-es kategóriát nyerte meg és a 14. helyen végzett az összetettben.

Az idei évben újra elővette régi autóját, a Nissan Sunny-val a H8-as kategóriában szerepelt. Új navigátor debütált a jobb egyben, Gyarmati Dávid diktálta a tempót.

A két napon át tartó versenyen hamar az élre állt és végig megtartotta a vezetést. A hat gyorsasági szakasz után 16mp-es előnnyel nyerte a H8-at, és a 160 induló közül a 20. helyen zárt. Ezzel a vanyarci pilóta sorozatban negyedszer hódította el a kategória győzelmet a Szilveszter Rallye-n.

Természetesen a Szilveszter Rallye egy buliverseny, de én képtelen vagyok úgy odaállni a rajthoz, hogy ne győzni akarjak. Tavaly egy komoly technikával, egy Peugeot 208 R2-vel versenyeztünk, idén picit visszaléptünk és elővettük az öreglányt a garázsból. Két évig porosodott a Nissan Sunny otthon, de most jó volt egy kicsit átmozgatni. Erős kategóriában, egy nehéz versenyen tudtunk győzni, erre nagyon büszke vagyok. Nem volt egy könnyű évünk, de a Rallye2-ben másodikok lettünk és év végén újra tudtunk győzni a Hungaroringen, így bizakodva várom a 2020-as évet."

- foglalta össze Tim a versenyt és az idei évet.