Titkok a balkáni "misszió" körül - Hallgat az ORFK
Éppen egy hónapja teljesítenek szolgálatot magyar rendőrök a szerb-macedón határon, a migránsok elleni küzdelemben.
Azóta ugyanakkor egyetlen hírben sem szerepelt küldetésük, az ORFK pedig nem hajlandó válaszolni a Népszava ezzel kapcsolatos kérdéseire. Szakemberek szerint a magyar misszió haszontalan, és drága, csakúgy, mint az ellenzék szerint a kormány menekültellenes nemzeti konzultációja. Utóbbi a kormányszóvivő szerint ugyanakkor "sikeres" volt - írja a népszava.
Egy hónapja érkezett a szerb-macedón határra az első magyar - hőkamerás autókkal felszerelt - rendőri egység Budapestről. Havi váltásban összesen tíz-tíz határrendészt vezényeltek oda, hogy így őrizzék Magyarország határát, attól 600 kilométerre. Helyszíni riportunkban nemrég arról számoltunk be, napokig jártuk a határvidéket szerb és macedón oldalról is, ám a magyar rendőröket, de még az autójukat sem láttuk. Munkatársunknak szerb illetékesek név nélkül akkor annyit mondtak, jobb is, ha magyar zsaruk "csak nyaralgatnak kicsit a festői tájakon". A hőkamera ugyanis a hegyek között nem sokat ér, a magyarok kiképzése erre a terepre alkalmatlan, és erőnlétben, technikában sem felkészültek a hegyi portyázásra. "Ez nem a magyar alföld, hogy meglátjuk, beugrunk a terepjáróba, és toronyiránt elkapjuk őket" - mondták. A migránsok amúgy is egy pár kilométeres, jól bejáratott, ellenőrzött laposabb szakaszon szelik át a határt. Ennek felvigyázása pedig magyarok nélkül is megoldott.
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) egy hónapja indokolás nélkül megtiltotta, hogy az ott szolgáló rendőrökkel riportot készíthessünk. Lapunk ezután ismét kérdésekkel fordult az ORFK-hoz, hogy megtudjuk, egyhavi munka után a magyar és szerb közös járőrözés milyen eredményt hozott. Hány elfogást, az elfogottakkal milyen eljárást, ennek hazai hasznát tudják felmutatni, vagy hogy éppenséggel mennyibe kerül a teljes küldetés. A rendőrség annak ellenére sem reagált, hogy megkérdeztük: a közérdekű válaszért netán pénzt kérnek-e, s ha igen, mennyit, milyen bontásban, kinek, és milyen címen. Az ORFK-nál csak türelmet kértek, de egy hete semmiféle választ nem adtak.
Békítene a megvert félvér fiú
A szegedi Belvárosi híd alatt megvert fiatal lány párja, a kubai-magyar származású Viktor vasárnap üzent azoknak, akik politikai célokra kívánják felhasználni esetüket. Ezzel indokolta azt is, hogy sem ő, sem párja nem kíván nyilatkozni az ügyben. "Különösen zavar, hogy a jelenlegi emigráns hullám körül kialakult helyzetet okolják, illetve a kormány propagandáját támadják egyesek, hiszen megítélésem szerint, sőt biztos vagyok benne, hogy a történéseknek ehhez semmi köze" - írta, szerinte ugyanis "a bevándorlónak való kikiáltásom csak ürügy-provokáció volt ahhoz, hogy verekedést kezdeményezhessenek. Az ügy a hatóságokra tartozik, az ő dolguk annak tisztázása, hogy mi történt".
Nem ok nélkül feltételezhetjük tehát, hogy - amint a hozzáértők előre jelezték - totális kudarc vagy egyszerűen csak a hazai közvéleménynek szóló átverés lett a "balkáni misszió". Már az sem tűnik igazoltnak, hogy egyáltalán vannak ott magyar rendőrök. Papp Károly országos rendőrfőkapitány ugyanakkor júniusban még azt is bejelentette, hogy a szerb, a magyar és az osztrák rendőrség közös nyomozócsoportot állított fel az embercsempészek ellen. Ennek működéséről sem hallhattunk még hírt. Akadnak, akik azt is furcsállják, hogy magyar rendvédelmiek hogyan teljesíthetnek szolgálatot két idegen ország távoli államhatárain. Állítólag azonban erre kétoldalú szerződések lehetőséget adnak, bár annak ilyetén értelmezését Macedóniában például vitatják.
Míg mindezekre továbbra sincs válasz, a kormány újabb menekültellenes intézkedéseit kommunikálja. Egy "hadseregnyi ember", 90 ezer fő fogja építeni a szerb-magyar határra tervezett kerítést - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő az mno.hu szerint. A portál az írta, a Magyar Honvédség állománya mellett, Bács-Kiskun és Csongrád megye közmunkásait is bevonják majd. Kovács azt is elmondta, hogy eddig hat és fél milliárd forintot különítettek el az építkezésre, de előteremtik, "bármekkora összegre is van szükség".
Ahogyan a menekültellenes kérdőívekre sem sajnálta a pénzt a kabinet. "A kérdőívet visszaküldők egyértelműen állást foglaltak amellett, hogy mind európai, mind magyar szinten szigorúbb szabályozásra van szükség" - jelentette ki a kormányszóvivő. 1 millió 254 darab kérdőívet küldtek vissza a polgárok, és 57.973-an töltötték ki az internetes kérdőívet - ismertette az eredményeket, amelyek alapján szerinte a bevándorlóellenes "az egyik leghatékonyabb, legsikeresebb nemzeti konzultációnak tekinthető". A szóvivő hangsúlyozta, a konzultáció fontosságát az elmúlt időszak eseményei alátámasztják; naponta dönt sajnálatos rekordokat a hazánkba érkező illegális migránsok száma. A mai nappal összesen több mint 95 ezer illegális migráns érkezett, nem csökkenő, hanem növekvő nyomással áll szemben az ország és az unió - állította. A konzultáció kapcsán közölte, az emberek hasonlóan gondolkodtak a 12 kérdésről; a nagyszabású ellenkampány ellenére elhanyagolható az elutasító válaszok aránya. A kérdőívet visszaküldők egyértelműen állást foglaltak amellett, hogy mind európai, mind magyar szinten szigorúbb szabályozásra van szükség, arra, hogy ennek a modernkori népvándorlásnak, az illegális határátlépésnek valamilyen módon gátat kell vetni - jelentette ki.
Az MSZP szerint viszont a nemzeti konzultáció megbukott, az emberek mindössze 12,5 százaléka válaszolt a kiküldött kérdőívekre. "A kormány hazug és manipulatív konzultációjának értékelhető eredménye tehát nincs, súlyos következményei azonban vannak. Kézzelfogható eredménye például, hogy a kormány által feltüzelt szélsőségesek ma már naponta követnek el fizikai és verbális agressziót. A kormány feladata az lenne, hogy a magyar lakosság biztonságát garantálja, ugyanakkor a háborús övezetekből menekülők emberi jogait is biztosítsa. Ehhez azonban a kormánynak nem kampányolnia, hanem kormányoznia kellene" - közölték.
Fokozódik a feszültség
Egy afgán bevándorló meghalt, két másik pedig megsebesült tegnap a szerb-magyar határ melletti Királyhalmon történt késelésben. A szerb belügyminisztérium szerint a dulakodás hétfőn hajnalban tört ki két bevándorlócsoport között, egy királyhalmi gyümölcsösben, nem messze a határtól, a szerbiai oldalon. Egy sebesültet a magyar oldalon láttak el. A napokban egyébként nemcsak ilyen agresszióra, súlyos, halált okozó balesetekre is volt példa a határ menti szakaszokon. A feszültség egyre fokozódik, s ezen az eljáró hatóságok fogyatkozó türelme és kapacitásai sem segítenek. Tegnap például már azt közölte az ORFK, 5 ezertől 150 ezer forintig terjedő pénzbírság, illetve 50 ezer forintig terjedő helyszíni bírság szabható ki arra az uniós állampolgárra, aki nem tudja felmutatni az okmányait. A magyar rendőrség pedig most a bevándorlók miatt fokozottan ellenőriz - járókelőket és a sofőröket is - a szlovák-magyar határon is. A pozsonyi Új Szó arról cikkezik, hogy a Szlovákiából Magyarországra - például hétvégi bevásárlásra - átugró emberek már megszokták, hogy nincs határellenőrzés, így gyakran személyi okmányaikat se viszik magukkal. Az ORFK azonban közölte: a beutazás pedig csak érvényes úti okmánnyal vagy személyazonossági igazolvánnyal lehetséges.
nepszava.hu (Címlap: Egyre nő a feszültség a szerb–magyar határon – az Orbán-kormány önigazolást merít az agresszióból // FOTÓ: MTI/MOLNÁR EDVÁRD)
Posted by SEJT on 2015. július 28.