Tizenkétezer emberrel kevesebben szurkoltak a 14 milliárdos stadionban
Idén másodszor játszott hazai pályán a székesfehérvári Mol Vidi, az NB1. 20 fordulójában a Diósgyőrt fogadták az új Sóstói Stadionban.
A magyar futball legújabb, UEFA 4-es és MLSZ I. osztály „A” kategóriának megfelelően kialakított, 14 200 ülőhelyes stadionja, a székesfehérvári Sóstói, kissé hányattatott évek után végre elkészült. Fizikai értelemben ez azt jelenti, hogy a kivitelező augusztus 31-re készre jelentette a munkálatokat és úgy tudjuk, lassan a műszaki átadás is megkezdődik a megrendelő, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata felé.
2018. 11.21-én 19 órától az OTP Bank Liga labdarúgó NB I 6. fordulójából elhalasztott mérkőzésén az Újpest FC együttesét fogadta a stadionavatón.
A kivitelezés összköltsége többszöri változást követően kicsit több mint nettó 14,650 milliárd forintnál állt meg. Ez három fő tételt tartalmaz:
- stadion,
- Sóstó 200 hektáros természetvédelmi terület rehabilitációja,
- a stadion mellett található majd 30 méteres torony felújítása.