Tóban fürdött, agyevő amőba végzett a férfivel
Vízben élő agyevő amőba ölt meg egy amerikai férfit, aki egy vízi vidámpark tavában úszott a halála előtt.
Az észak-karolinai Eddie Gray azután betegedett meg, hogy július 12-én a Cumberland megyei Hope Millsben működő Fantasy Lake Water Park nevű vízi vidámpark mesterséges tavában úszott.
Az amerikai járványügyi központ (CDC) megerősítette, hogy a férfi halálát az agyevő amőbaként ismert Naegleria fowleri okozta. Ez a meleg, szennyezett vizekben szaporodó egysejtű nem okoz betegséget, amennyiben lenyelik, ám az orrba jutva halálos lehet.
Az amőbával való érintkezést követő kilenc napon belül súlyos betegség alakulhat ki, amely erős fejfájással, lázzal, émelygéssel és hányással kezdődik, majd nyakmerevedés, agyvérzés és kóma léphet fel.
Egészségügyi szakemberek szerint a Naegleria fowleri 145 embert betegített meg az Egyesült Államokban 1962 és 2018 között, ebből öt eset Észak-Karolinában történt. Az egyik 2016-ban, amikor egy ohiói diákot egy hajóról a vízbe dobtak az észak-karolinai Charlotte-ban működő U.S. National Whitewater Center nevű szabadtéri rekreációs központban. A 18 éves Lauren Seitz 11 nappal azután halt meg, hogy a park vizébe esett és megfertőződött. (MTI) / azuzlet.hu