h i r d e t é s

Több az új cég idén, mint tavaly

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Több az új cég idén, mint tavaly

2016. december 09. - 09:38
0 komment

Bár még nincs vége az évnek, a 2015-ös cégalapítási számokat úgy tűnik, sikerül majd felülmúlni 2016-ban - derül ki az Opten legújabb elemzéséből.

Forrás: Opten

„Kiegyensúlyozott volt eddig a 2016-os év a cégalapítási és a cégtörlési számok tekintetében, már amennyiben egy viszonylag kis országban a havi 3-4 ezer cégtörlés és 2-3 ezer cégalapítás kiegyensúlyozottnak tekinthető”

– mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója.

A főbb céginformációs számok novemberben is illeszkedtek az egész évben tapasztalható trendhez. 1800 cégalapítás és 3400 cégtörlés, de így év vége fele közeledve azért lassan le lehet vonni néhány érdekes tanulságot.

„Az egyik legfontosabb tanulság, hogy a 2015-ös rekord alacsony cégalapítási számot – ha csak egy kevéssel is – úgy tűnik, felülmúlja 2016. Mindezt úgy, hogy a 2015-ös rekord magas cégtörlési számot nem fogjuk elérni”

– mondja az Opten szakértője.
2015-ben 25 ezer cégalapítás történt Magyarországon, 2016 novembere végén pedig már 24 ezernél járunk, és a december hagyományosan erős cégalapítás tekintetében. Az új adójogszabályok pedig kétségkívül sok új cégalapítást hoznak majd az idei év végére is.

A cégtörlési számok tekintetében éppen ellentétes a helyzet, a 2015-ös 50 ezres cégtörlési számok rekord magas értéknek számítottak, idén eddig 44 ezer törlésnél járunk, úgy tűnik hát, hogy újabb cégtörlési rekord idén már nem lesz.

„Összességében tehát elmondható, hogy az évek óta tartó koncentrálódási, konszolidációs folyamat túl van a tetőpontján, a cégek száma tovább csökken, de már nem akkora sebességgel”

– mondja az Opten céginformációs igazgatója.

Kétségtelen, hogy az elaprózódott cégstruktúrának szüksége volt erre a tisztulásra, de a nagyságrendek nem változtak, még mindig 540 ezer működő vállalkozás van, döntő többségük mikrovállalkozás, így a további konszolidációnak lenne még azért bőven tere.

Talán az egyik legkézzelfoghatóbb pozitív jelenség idén, hogy a felszámolás útján megszűnt vállalkozások aránya 27 százalék körül van, míg néhány éve még 50 százalék körül volt ez az érték. Ez fontos jele a tisztulásnak.

„Az idei cégjogi események között több lazító jogszabályváltozást is találunk. Az egyik legfontosabb a kft-k jegyzett tőke emelésére vonatkozó moratórium egy éves meghosszabbítása volt. A meghosszabbítás nélkül vélhetően idén is meglett volna az újabb cégtörlési rekord”

– mondja az Opten szakértője.

A jövő évre várható adó- és járulékváltozások vélhetően szintén növelni fogják a mikrovállalkozások létrejöttét. Az már persze kérdéses lehet, hogy ez hosszú távon mennyire kifizetődő. A statisztikák alapján a mikrovállalkozások jelentős része likviditási problémákkal küzd, és kifizetetlen számláikkal, lánctartozásokkal estenként problémát okozhatnak a komolyabb szereplőknek is.

Az Opten – Cégfluktuációs Index (az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez) novemberi értéke átlagosan 10-11 százalék körül mozgott. Megyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt az Opten – CFI Vas, Bács-Kiskun és Tolna megyékben érte el a legalacsonyabb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Pest és Komárom-Esztergom megye produkálta.

Opten – CFI megyénként, 2016. november


Megye

Alapítások

Megszűnések

Felszámolások*

Opten - CFI

Vas

22

19

3

6,06%

Bács-Kiskun

60

55

31

7,35%

Tolna

23

26

3

8,76%

Veszprém

35

52

5

8,89%

Győr-Moson-Sopron

45

94

17

9,21%

Csongrád

43

74

8

9,34%

Zala

34

41

11

9,36%

Jász-Nagykun-Szolnok

27

49

3

10,06%

Fejér

47

82

17

10,19%

Hajdú-Bihar

50

104

11

10,19%

Békés

23

44

9

10,21%

Borsod-Abaúj-Zemplén

77

77

12

10,21%

Baranya

72

65

14

11,07%

Heves

30

53

10

11,52%

Szabolcs-Szatmár-Bereg

44

87

14

11,70%

Somogy

33

60

4

11,88%

Nógrád

13

28

4

11,97%

Pest

250

673

64

14,90%

Főváros

853

1590

246

15,10%

Komárom-Esztergom

42

151

2

19,56%

ÖSSZESEN

1 823

3 424

488

10,88%

*Újonnan indult eljárások