h i r d e t é s

Történelmet írtak tegnap délután

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Történelmet írtak tegnap délután

2019. június 18. - 12:16

Cserép Jánosék nem kisebb feladatot vállaltak fel, mint azt, hogy az esztergomi ellenzéket egy asztalhoz ültetik.

2019. június 17. - a "második" fénykép

A mai közállapotok ellen fellépve, a mára megszokássá vált könyöklést, az egymással szembeni bizalmatlanságot és rosszindulatúságot, egymás túlkiabálását félretéve, a közös gondolatokat és elveket fogják keresni annak érdekében, hogy Esztergom városát újra a fejlődés útjára vezessék.

Április 17-én készült el az első közös fotó azokról az emberekről, akiknek a pártoplitikánál fontosabb Esztergom és az itt élők jövője. Az első fotó elkészítését közel egy éves munka előzte meg. Alig két hónappal az első fotó elkészülte, majd számtalan egyeztetés és találkozó után, 2019. június 17-én, 30 évvel a rendszerváltás után történelmi fotó készült a Széchenyi téren.

Több mint ötször annyian szerepelnek a második fotón, mint korábban. Ez pedig már történelem, ilyen széles és ennyire sokféle ember még sosem gondolkozott ilyen nyíltan és együtt a városáért. Ők arra a feladatra vállalkoznak, hogy Esztergomot újra a fejlődés és sikeresség útjára léptetik és ezeréves városukat átvezetik a XXI. századba.