Tóth Vera elmondta, hogy hogyan lett millió forinttal szegényebb
Az énekesnő már két éve él boldog párkapcsolatban jelenlegi szerelmével, Ádámmal, de korábban komoly lelki sérüléseket szenvedett exével.
A csaló férfivel négy éve ismerkedett meg az interneten, de románcuk nagyon elfajult. A drogproblémákkal küzdő Zsoltmegcsalta és milliókkal húzta le Tóth Verát - írja a 24 hírportál.
“Zsolt azzal kezdte, hogy vegyek cigit és más apróságokat. Később kezdett el kölcsönkérni. Végül milliós tételekről volt szó. Lépésről lépésre derült ki, hogy meggyűlt a baja a drogokkal. Olyankor egészen megváltozott a személyisége. Fizikailag sosem bántott, inkább csak szavakkal, és leginkább a nőiességemben. Az utolsó csepp az volt a pohárban, amikor már itthon, a számítógépén nyitva hagyta egy társkereső oldal ablakát” – mesélte a Storynak az énekesnő, aki a szakítás után egy időre jobban lett. Lefogyott, élvezte az életet, de aztán hirtelen pánikrohamok törtek rá. Akkor már tudta, hogy baj van.
“Begörcsöltem, nem kaptam levegőt. Hiperventilláció, mentő. A kórházból pár hét után hazajöttem, a terápia azonban egy évig tartott. A régi Tóth Vera meghalt közben. Az új megszületéséhez azonban rengeteg szenvedésre volt szükség” – árulta el a megrázó vallomást a sztár.
24.hu (Címlap: Tóth Vera - Fotó: 24.hu)