h i r d e t é s

Tovább a kósai-úton...

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Tovább a kósai-úton...

2017. szeptember 14. - 16:24

Miután Kósát célszerűbbnek tartotta felfelé buktatni a kormány – talán a további blamázzsal kecsegtető helyzetek elkerülése érdekében – a frakcióvezetői pozíció nem maradhatott üresen. 

Helyére érkezett egy reményteli ifjú titán (ti tán tudtok kezdeni vele valamit), Gulyás Gergely személyében.

Nagyon úgy tűnik azonban, hogy a már amúgy is menthetetlen porcelánboltba ismét elefánt tévedt, ha nem is akkora, mint elődje volt. Bárhogy is, az ügynek semmiképp sem használ. Emberünk szándéka szerint Göncz Árpádba és Sólyom Lászlóba – és csak úgy mellesleg előbbi tisztelőibe – akart immár tét nélkül belerúgni, de valami mégis félresiklott.

„Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke szerint Göncz Árpád akkori köztársasági elnöknek és az Alkotmánybíróságnak „negatív értelemben vett súlyos történelmi felelőssége”, hogy az 1989-90-es rendszerváltás után nem léphetett hatályba az igazságtételi törvény.” /Magyar Idők/

A szóban forgó törvényt az akkori kormányzat (MDF, FKGP és csodák csodája a KDNP) erőltette, melynek lényege a 1944. december 21. (Ideiglenes Nemzetgyűlés) és 1990. május 2. (a szabadon választott Parlament első ülésnapja) közötti tisztázatlanul maradt politikai emberölések és hazaárulás esetek elévülése kezdődjön újra.

Köztársasági elnökként ezt a törvényjavaslatot Göncz Árpád kifogásolhatónak tartotta és az Alkotmány Bíróságnak küldte el vizsgálatra. Melynek élén akkor Sólyom László állt.

Bárhogy is a törvényjavaslat elbukott; egyszer elévült bűncselekményeket nem lehet újra büntethetővé tenni. Nyilván ez sokaknak értelmezhetetlen, de legyen  most elég annyi, hogy ez a törvény.

Sokkal érdekesebb az, hogy ez ellen a törvény ellen az akkor ellenzéket képező pártok együttes erővel léptek fel. Az MSZP, az SZDSZ és…

dobpergést kérünk: a Fidesz!

Tehát Gulyás lényegében saját kormányát vádolta meg történelmi bűn elkövetésével. Elvégre Göncz Árpád, egy vitás törvényjavaslatot tárt az AB elé, így az ő felelőssége aligha áll fent.

Ez a szép öngól.