Tovább emeli a kamatot az MNB
A múlt havihoz hasonlóan 30 bázisponttal, 6,45%-ra emelte az egyhetes betét irányadó kamatát az MNB.
Ezzel tovább szűkült a szakadék az alapkamat és az irányadó ráta között, a várakozások szerint a kettő hamarosan összeolvadhat. - írja a Portfolio
6,45%-os kamat mellett hirdette meg egyhetes betéti tenderét csütörtökön az MNB, ezzel gyakorlatilag „lemásolta” a márciusi kamatdöntést: kedden 100 bázisponttal emelkedett az alapkamat, majd 30 bázisponttal a betéti ráta. A mostani döntés megfelelt a várakozásoknak, főleg a keddi 100 bázispontos alapkamat-emelést követően. A mai döntés akkor lesz effektív, ha a jegybank minden ajánlatot elfogad délután a tenderen, de az utóbbi hónapok lépései után ebben nem lehet kétségünk.
A két kamatszint közti különbség tehát tovább csökkent, már mindössze 105 bázispont. Ez pedig azt jelenti, hogy a szigorítás hasonló ütemű folytatásával egy-két hónap múlva össze is olvadhat a kettő, ahogy azt a jegybank célként tűzte ki. Erre az összeolvadásra nagyobb eséllyel júniusban kerül majd sor, kedden ugyanis a Monetáris Tanács már jelezte, hogy ezentúl hónapról hónapra dönt a szükséges szigorítás mértékéről. Ez pedig arra utalhat, hogy amennyiben a nemzetközi hangulatban nem lesz jelentős romlás, akkor lassíthatnak az utóbbi két hónap tempóján.
A szakértők most 7-8% közé várják az irányadó kamat tetőzését, de vannak már 8 százalék feletti előrejelzések is. Vagyis lehet még nagyjából 100 bázispontnyi tér az irányadó kamat emelkedésére, ott érheti utol majd az alapkamat. (Portfolio)