h i r d e t é s

Tovább hasad a Jobbik Borsodban

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Tovább hasad a Jobbik Borsodban

2017. június 30. - 08:46

Lemondott posztjá­ról és kilépett a Jobbikból Ózd egyik önkormányzati képviselője, és a Jobbik frakciójából átült a függetlenek közé. - írja a Kemma.hu

Arany Géza László - Forrás: origo.hu

Arany Géza László azért döntött így a hónap elején, mert elege lett a Jobbik néppártosodásából.

A párt volt képviselője az Origónak nyilatkozva azt mondta: ez a Jobbik már nem az, aminek indult, a vezetés más vágányra irányította a pártot anélkül, hogy erről bárkit is megkérdezett volna. Megítélése szerint az egész néppártosodás nem szól másról, mint hogy módszeresen levadásszák azokat, akik a mai napig tartják magukat az eredeti értékrendhez.

Mint mondta, a június 1-jén meghozott döntését hosszú, másfél éves vívódás előzte meg. A portál úgy tudja, Janiczak Dávid, Ózd jobbikos polgármestere nem akarta vállalni egykori harcostársa kilépését, mivel az rossz színben tüntette volna fel a pártot, ezért azt mondta, a Jobbik zárta ki soraiból Aranyt. – Miután délelőtt közöltem vele a szándékaimat, délutánra összehívott egy rendkívüli taggyűlést, amelyen a többséggel megszavaztatta, hogy zárjanak ki. Én ott sem lehettem, abszolút manipulatív volt az egész helyzet – mondta Arany.

Szerinte a Jobbik első sora már azt sem tudja, melyik népet szolgálja, egyszerűen csak hatalomra akar kerülni.

Címkék: