h i r d e t é s

Továbbra is kísért Bős szelleme

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Továbbra is kísért Bős szelleme

2015. október 18. - 11:20
0 komment

Négy új dunai fenékküszöb és egy szigetközi vízi erőmű építéséről folytat bizalmas, a nyilvánosság teljes kizárásával zajló tárgyalásokat a magyar kormányzat Szlovákiával. Budapest a formálódó megállapodás szerint a méltányosabb vízmegosztás ellenében lemond a bősi erőműben termelt energia minket megillető részéről, ennek arányairól azonban még nem döntöttek, de cél a „status quóhoz minél közelebb álló” megoldás kidolgozása. Jelenleg Magyarország a teljes vízmennyiség kevesebb mint ötödét kapja meg.

Már meghatározták a magyar és a szlovák illetékesek a Dunacsún és Szap közötti Duna-szakaszon tervezett négy fenékküszöb pontos helyét egy a Magyar Nemzet Online birtokába jutott jelentés szerint. (A fenékküszöb a meder alján keresztbe futó kőtöltés, ami megemeli a vízszintet.) A felek még július 22-én tartottak Pozsonyban hivatalos találkozót, amelyen a dokumentum szerint Ladislav Lazar szlovák kormánymeghatalmazott „láthatóan széles politikai mandátummal” vett részt. Magyarországot Baranyai Gábor, az Igazságügyi Minisztérium határokkal osztott természeti erőforrások fenntartható használatáért felelős miniszteri biztosa képviselte, a találkozóról beszámoló, Trócsányi László igazságügyi miniszternek címzett jelentésen is az ő aláírása szerepel. Baranyai Gábor a megbeszélésen javasolta azt is, hogy „a sporthajózás elősegítése érdekében” zsilipeket volna érdemes tervezni a folyamra; végül abban maradtak a felek, hogy mindkét változatról pontos terv készül, beleértve a költségeket is. A finanszírozásról a dokumentum semmilyen konkrétumot nem tartalmaz. Csupán az olvasható erről a szövegben, hogy a két ország uniós támogatást próbál szerezni, amennyiben ez nem sikerül, a felek osztoznak a kiadásokon.

A szlovák fél jelezte, hogy egy kisebb erőmű építését is tervezik Dunacsúnban, ám ennek paraméterei még nem ismertek.

A jelentésből kiderül, hogy jogászok dolgoznak azon, miként vonható vissza a Magyarország ellen az ügyben 1998-ban benyújtott hágai kereset, a magyar javaslat szerint ezt a két országnak közösen kellene kérnie a Nemzetközi Bíróságtól. Mint kiderült, a magyar állam nem tart igényt a már működő erőmű tulajdonjogára, az országot megillető vízmennyiségre azonban igen. A következő mondat szerint azonban a vízhozam kérdéséről egyelőre nem folyt részletes egyeztetés, a cél a „status quóhoz minél közelebb álló megoldás kidolgozása”.

A status quo emlegetése azonban aligha nyugtatja meg a Duna ügyéért aggódókat, jelenleg ugyanis az 50-50 százalékos megosztás helyett a vízmennyiség legfeljebb 20 százaléka jut el magyar területre. Ráadásul Magyarországnak nincs ráhatása a vízkormányzásra.

Lányi András filozófus, a Duna-védő mozgalom egyik legismertebb tagja a Magyar Nemzet Magazinnak a közelmúltban azt nyilatkozta, tudomásuk szerint annak a sok évvel ezelőtt felmerült tervnek a megvalósításáról van szó, amit „kanyargós Duna” néven emlegettek. Ha most kormánypolitika rangjára emelkedik ez a terv, szavai szerint „feladjuk a méltányos vízmegosztásért folytatott küzdelmünket, amely a hágai Nemzetközi Bíróság állásfoglalásának végrehajtását célozza. Mi magunk tesszük alkalmatlanná a szigetközi Öreg-Dunát a mostaninál nagyobb víztömeg fogadására.”

Illés Zoltán korábbi környezetügyi államtitkár a MNO érdeklődésére a szakmai körökben ismert terveket kifejezetten környezetellenesnek és a magyar érdekekkel ellentétesnek nevezte. Elmondása szerint 2010 és 2014 között mint meghatalmazott magyar tárgyaló többször hivatalosan találkozott Ladislav Lazarral. Kifejtette, a korábbi egyeztetések alapján biztos abban, hogy a szlovák féllel meg lehetne egyezni a magyar érdekek és a környezet-, természetvédelmi szempontok szerint is. A fele-fele arányú vízmegosztást Pozsony korábban már elfogadta, méghozzá úgy, hogy nem kért kártérítést az eredeti szerződés szerint a szlovákok által megépített létesítmények magyar hozzájárulásának elmaradása miatt. Budapest pedig cserébe nem követeli a Magyarországnak megtermelt áram árának felét. Illés szerint a Szigetközben semmilyen fenékküszöb megépítésére nincs szükség, legföljebb az építőipari lobbi törekedhet erre. Leszögezte, Baranyai Gábornak vagy meg kellene neveznie, ki utasította ilyen „hazaárulással felérő egyezkedésre, mutyizásra, vagy ha magától tette, le kell váltani”.

A minisztériumi jelentésben olvasható az is, hogy a felek úgy értékelték, a 2016 márciusában esedékes szlovákiai választások várhatóan nem lesznek érdemi hatással a tárgyalásokra, a pozsonyi kormánymeghatalmazott mégis célszerűnek látta addig lezárni a „megegyezési folyamatot”.

A rendszerváltozás időszakát meghatározó ügy fejleményeiről az idén július 23-án keltezett dokumentumban azt is leírták, hogy „a kérdéskört a lehető legkisebb nyilvánosság mellett kell megpróbálni lezárni”. 

 

mno.hu / bumm.sk