h i r d e t é s

Triplaáron újítják fel az észak-balatoni vasútvonalat

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Triplaáron újítják fel az észak-balatoni vasútvonalat

2018. április 16. - 09:06

Hamarosan kiderül az is, hogy ki

A kép illusztráció! - Forrás: 24.hu

Hamarosan eredményt lehet hirdetni az észak-balatoni vasútvonal villamosítására, illetve felújítására meghirdetett tenderen, ugyanis érkeztek olyan ajánlatok, amelyek a kikötött 75 millió eurós, azaz mintegy 23 milliárd forintos értékhatár alatt maradnak - értesült a Magyar Hírlap. 

A lap megjegyzi: most is lehetnek gondok a tender uniós elfogadtatásával, mivel a projekt a "Központi régión kívüli városi és elővárosi közlekedés" című alfejezet részeként valósulna meg, azaz az unió számára bizonyítani kell, hogy Balatonfüred miért számít Székesfehérvár elővárosának.

A projekt ugyanis a Szabadbattyán és Balatonfüred közötti 64,5 kilométer hosszú szakaszon valósulna meg (egyrészt villamosításra kerül a vasútvonal, másrészt 44,6 kilométer hosszan a vasúti pályán végeznek a kivitelezők szabályozási munkákat, illetve 4 állomás is teljesen megújulna: Polgárdiban, Balatonkenesén, Balatonfűzfőn és Alsóörsön).

Dorner Lajos a Balaton Fejlesztési Tanács közlekedési szakértője lapunknak elmondta, ha a Balatont mint régiót belevették volna a projektbe, egyszerűbb lenne az elfogadtatás.

Ha a NIF ebben a hónapban vagy május elején eredményt hirdet, akkor szeptemberben megkezdődhet a beruházás. A kivitelezési idő harminc hónap, amely magában foglalja a szükséges tervek elkészítését és az engedélyek megszerzését. A kivitelezési munkák 2021 elején fejeződhetnek be. A projekt eredményeként a villamos mozdonyok és motorvonatok megjelenésével jelentősen csökkenne a menetidő - Budapest Déli pályaudvar és Balatonfüred között körülbelül egy óra negyven percre -, mivel Székesfehérváron nem lenne szükség a vontatójármű cseréjére. (portfolio.hu)