h i r d e t é s

Trump felhívta Orbánt – Összenő, ami összetartozik

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Trump felhívta Orbánt – Összenő, ami összetartozik

2018. június 17. - 08:51

Persze nem azért, hogy bármilyen komoly témában kikérje a populizmus világszintű fertőzésének elindítóját, annál azért az Amerikai Egyesült Államok legnépszerűtlenebb elnökének is több esze van.

Fotó: Orbán Viktor / Facebook

Mert bár ő maga is a választók paranoiáinak híg fostengerén evezett fel az elnökségig, pontosan tudja, hogy addig megszokott életvitele csak addig biztosított, amíg az amerikai gazdaság elfoglalja azt a kiemelt helyet, amit a magyar gazdaság százmillió év alatt sem tud elérni.

Ehhez pedig egy dologra nincs szüksége, mégpedig egy pályája kezdetén is komoly mentális problémákkal küzdő, Napóleon-komplexusos zártosztály-szökevény politikai tanácsaira. Nem, Orbánt csupán tájékoztató jelleggel kereste fel az elnök, miszerint az új amerikai nagykövet jövő héten foglalja el hivatalát.

Erről Havasi Bertalan érezte feltétlen szükségét tájékoztatni a Magyar Távirati Irodát.

A tárgyalás részleteiről a megbeszélés után Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek elmondta: Trump szerint az új nagykövet, David Cornstein nagyszerű ember, akinek az érkezése lehetőséget biztosít a kétoldalú kapcsolatok további javítására. Hozzátette, hogy beszéltek a határvédelem fontosságáról és egyetértettek abban is, hogy az az ország, amely nem tudja megvédeni saját határát, az nem ország többé. /24.hu/

Különös gondolat ez Szijjártó részéről, annak tudatában, hogy egy könnyedén meghágható kerítésre többet költöttek, mint amibe a regisztrációs szűrőpontok kerültek volna, valamint a kötvény-biznisznek köszönhetően a legalapvetőbb ellenőrzések nélkül kaphattak állampolgárságot olyan személyek, akik legalábbis komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek.

A miniszter tájékoztatása szerint az amerikai elnök biztatta Orbán Viktort, hogy védje erősen a déli határt. Orbán Viktor biztosította az amerikai elnököt, hogy Magyarország elkötelezetten folytatja eddigi migrációs politikáját, és megvédi Magyarország határait. Orbán Viktor kiemelte: Magyarország számára fontos, hogy az EU visszanyerje versenyképességét, ugyanis a magyar kivitel kis híján nyolcvan százaléka az EU tagországaiba irányul – mondta el Szijjártó Péter.

Hogy Orbán szerint az EU nem versenyképes, nem változtat annak tényén, hogy jó eséllyel a románoknál is előbb lesz euró, mint nálunk. Vajon miféle versenyképességre gondolhat az az ember, aki egykor azt állította, hogy a kormánynak, amely alatt az euróért 320 forintnál többet kell fizetni, le kell mondania? (323,37 forint volt a tegnapi árfolyam)