h i r d e t é s

Trump megtette, amit senki sem mert előtte

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam

Trump megtette, amit senki sem mert előtte

2019. június 30. - 10:11

 

Donald Trump észak-koreai területre lépett

Donald Trump észak-koreai területre lépett - Fotó: Brendan Smialowski / AFP / 24.hu

A demilitarizált övezetben Donald Trump és Kim Dzsongun kezet fogott, majd Trump első amerikai elnökként észak-koreai területre lépett.

Az amerikai elnök a demilitarizált övezetben újságíróknak elmondta, hatalmas előrelépés történt az amerikai-észak-koreai kapcsolatokban tavaly óta, egyúttal bírálta a sajtót, mert szerinte a média nem méltányolja kellőképpen a szerepét e kapcsolatok javulásában, illetve azért is, mert nem szólt kellő elismeréssel az Észak-Koreában történt változásokról.

Az egy nagyon más hely

– tette hozzá Észak-Koreára utalva.

Trump találkozott a demilitarizált övezetben állomásozó amerikai katonákkal is, akiket teljes támogatásáról biztosított. (24.hu)


 

h i r d e t é s