h i r d e t é s

Trump nem törődik a protokollal

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Trump nem törődik a protokollal

2017. február 14. - 13:39

 

Az utolsó dolog, amit a kanadaiak elvárnának tőlem, az az, hogy idejöjjek és kioktassak egy másik országot, miként kellene kormányozniuk – jelentette ki Justin Trudeau, aki Donald Trump amerikai elnök harmadik hivatalos külföldi miniszterelnök-vendégeként tárgyalt tegnap a Fehér Házban.

Fotó: The Irish Times

A kanadai kormányfő ugyanakkor világossá tette, hogy sok kérdésben nem értett egyet vendéglátójával, s azt „világosan és tisztelettel” meg is mondta. Trudeau azt is hangsúlyozta, hogy miniszterelnökként természetesen kanadai megközelítésből foglalkozik a menekültkérdéssel. - írja a nepszava.hu.

Trump a sajtóértekezleten védelmébe vette hét muszlim többségű ország polgáraira január végén kirótt, de bírói döntéssel azóta felfüggesztett utazási tilalmát. Nem engedhetjük be a rossz embereket, az adminisztrációm ezt meg fogja akadályozni – erősítette meg Trump, akit arról is megkérdeztek, biztonságosnak tartja-e az amerikai-kanadai határt. Soha nem lehetünk biztosak benne, de nagy erőfeszítéseket teszünk, hogy az legyen – mondta az amerikai elnök. Trump legsúlyosabb külpolitikai kihívásának az észak-koreai válságot tartja. Nagy, nagy probléma, s kemény kézzel kezeljük – fogalmazott.

Az amerikai elnököt éppenséggel élesen bírálták, mivel az észak-koreai rakétakísérlet hírét floridai birtokán, a japán kormányfővel együtt, nagy vendégsereg közepette kapta Trump, s az asztalhoz hívta biztonságpolitikai stábját, ott helyben, a vendégek előtt tárgyaltak a válsághelyzetről.

Egy ilyen súlyú kérdést megfelelően védett helyiségben, zárt ajtók mögött szokás kezelni nemzetbiztonsági szakemberek szerint. Trump emberei azonban nem sokat törődnek a protokollal, vagy az előírásokkal, volt például olyan vendég a floridai Mar-a-Lagóban, aki az amerikai „nukleáris focit”, a vagyis az atomkódokat tartalmazó táskát cipelő tengerészgyalogossal szelfizett.

Forrás: nepszava.hu


 

h i r d e t é s