„Tudományfesztivál”: OTDK a Pécsiközgázon
A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara ad otthont a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferenciának 2019. április 11-13. között.
Az idei Közgazdaságtudományi Szekcióban közel 500 diák vesz részt, mint versenyző, ami egyöntetűen azt mutatja, hogy rendkívül sok fiatal közgazdász hallgató végez tudományos munkát országszerte, és azon túlnyúlóan is. A versenyzők igen kreatív témákkal érkeznek, mint például a „Márkák harca a mobilpiacon”, az „Optimális tőkeinjekciók pénzügyi hálózatokban”, a „Játék az eredménnyel – az earnings management”, a „Blockchain alapú kriptovalutákra vonatkozó kereskedési szignálok generálása közösségi média és hírcsatornák gép hangulatelemzésével” vagy épp „A képernyőtől az utazásig: A Trónok harca generálta filmturizmus sajátosságai”.
A konferencia keretében a résztvevők meghallgathatják Dr. Darvas Zsolt plenáris előadását az Európai Unióról, valamint a Roska Tamás pályázat nyertesének, Berezvai Zombor kutatómunkájának bemutatóján is részt vehetnek.
Roska Tamás Széchenyi-díjas és Bolyai-díjas magyar villamosmérnök, informatikus, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja. Nevéhez fűződik a CNN-chip kifejlesztése, valamint a neurális hálózatok kutatásának megindítása Magyarországon.
Az idei OTDK azért is különleges, mert nemcsak a felsőoktatásban résztvevő hallgatókat, hanem a középiskolás tanulókat is várják különböző színes programokkal, mint például a „Kutatótanoncok kerekasztala”, melynek keretében interaktív beszélgetésre lesz lehetőségük korábbi OTDK versenyzőkkel, de emellett különböző workshopokon is részt vehetnek majd.
Természetesen a három nap alatt nemcsak a tudományé lesz a főszerep, hanem színes programokból is lesz bőven Pécsett, a Pécsiközgáz egyedülálló légkörű campusán. A tagozati ülések mellett csütörtökön zártkörű TEDx előadással zárhatják a napot a hallgatók, ahol többek között meghallgathatják Réz Anna filozófus, az Üvegplafon platform alapítójának prezentációját, valamint Vukovics Mihály IT innovációs előadását. Míg pénteken a Soulwave koncertjén élvezhetik ki a jól elvégzett munka utáni felszabadult öröm pillanatait a versenyzők.
Köszönhetően az Emberi Erőforrások Minisztériuma kiemelt támogatásának, Pécs város vonzerejének, az elmúlt két évben zajló kari fordulók előkészítő munkáinak és a szervezéssel megbízott kollégák elhivatottságának, sikerült megállítani a korábbi években tapasztalt csökkenő résztvevői létszámot, sőt, erőteljes növekedés mutatkozott a regisztráltak esetében. Arra számítunk, hogy ez a pár nap áprilisban igazi „tudományfesztivál” lesz, ahol amellett, hogy friss és termékeny gondolatok, kutatási eredmények kelnek versenyre egymással, lehetőség nyílik arra is, hogy az off programoknak köszönhetően megismerkedhessenek a különböző intézményekből érkező résztvevők, élményeket gyűjtsenek, és ezen keresztül életre szóló emlékeket szerezzenek.
- mondta el a kar dékánja, Dr. Schepp Zoltán, aki abban is bízik, hogy a résztvevők vidáman, derűsen és természetesen komoly nyereményekkel gazdagodva zárják az eseményt a Pécsiközgázon.