h i r d e t é s

Tunézia nem akar menekülttáborokat

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Tunézia nem akar menekülttáborokat

2017. február 14. - 16:24

Németország az eddiginél erőteljesebben ösztönzi az elutasított menedékkérők önkéntes hazatérését Tunéziába – mondta a német kancellár, miután az észak-afrikai ország miniszterelnökével tárgyalt Berlinben.

Fotó: AFP/DPA/Ralf Hirschberger

Angela Merkel úgy fogalmazott, hogy aki nem távozik önként, azt haza kell telepíteni, és ebben 

gyorsabbnak kell lennünk”, 

ezt mutatja az is, hogy karácsony előtt Berlinben egy elutasított tunéziai menedékkérő, Anis Amri követett el merényletet. 

A kancellár hangsúlyozta, hogy 

meg kell állítani az illegális migrációt, ezért javítani kell a boldogulás esélyein helyben, 

hogy az emberek ne vágjanak neki az Európába vezető életveszélyes tengeri útnak, az elutasított menedékkérők pedig önként visszatérjenek hazájukba. 

A német kancellár Jusszef Sahíddal folytatott tárgyalása után bejelentette, hogy tavasszal Tunéziába látogat. Mint mondta, az oktatási rendszer fejlesztésétől munkahelyteremtő beruházásokon át a közbiztonság javításáig, a határvédelem és a hírszerzési együttműködésig terjedő átfogó partnerség kialakítására van szükség Tunéziával.

Forrás: MTI