h i r d e t é s

Új, egyedülálló kezdeményezés Erdélyben - Rengeteg

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Új, egyedülálló kezdeményezés Erdélyben - Rengeteg

2019. március 29. - 11:36

Hiánypótló kezdeményezés indult útjára Székelyföld szívében, amelynek nem titkolt célja, hogy erősítse az erdélyi és magyarországi magyarok közötti kapcsolatot, közösséget építsen, és fellendítse a térség kulturális életét. 

Forrás: rengeteg.hu

A Rengeteg névre hallgató programsorozat első eseményére 2019. május 3-5. között kerül sor Szovátán, ahova a magyarországi résztvevők a hétvége sztárfellépőjével, a Góbé zenekarral együtt utazhatnak.

Egy nagy múltú nemesi család, a Sándor család tagjai számára mindig is fontosak voltak erdélyi gyökereik. Habár 1944-ben hazájuk elhagyására kényszerültek, a világ minden pontjára szétszóródtak, soha nem felejtették el, honnan származnak.

Családunk életében generációról generációra mindig jelentős szerepet töltött be a társadalmi felelősségvállalás egykori szülőföldünkön. Ezért indítjuk most útnak közösségépítő kezdeményezésünket Székelyföld szívéből, a Medve-tó közeléből, Szovátáról

– mondta el Sándor Béla, Magyarország egykori belügyminiszterének és Szovátafürdő fejlesztőjének, Sándor János - a nagyvilágból visszaszármazott - dédunokája.

A Rengeteg névre hallgató színes és széles spektrumot felölelő programsorozattal szeretnék fellendíteni a térség kulturális életét, építenék, erősítenék az erdélyi és magyarországi magyar közösségek közötti kapcsolatokat. A kezdeményezés abban is egyedülálló, hogy nem témaspecifikus, a kulturális vagy gasztronómiai jellegű találkozóktól kezdve a nemzetközi vívótalálkozóig bárki megtalálhatja majd a kedvére való programot Erdélyben.

Az első rendezvényre, a Rengeteg Népzene c. hagyományteremtő népzenei szimpóziumra 2019. május 3-5. között kerül sor Szovátán, Székelyföld szívében. Az eseményre erdélyi és magyarországi vendégeket is várnak. A magyarországi résztvevőket a Budapestről induló Góbé Gyors busz viszi a helyszínre, akik tehát jegyet váltanak az útra, a hétvége sztárfellépőjével, a Góbé zenekarral együtt utazhatnak majd a méltán híres erdélyi üdülővárosba.

Az érdeklődők workshopok és előadások segítségével ismerhetik meg a gazdag helyi és kárpát-medencei népzenei hagyományokat. A hétvége altémája Felső-Nyárádmente tánc- és énekhagyománya. A programot szabadtéri akusztikus előadás, tábortűz, kóstolók, népdalozás és nyárádmagyarosi táncház is színesíti. Tőkés Lóránt táncoktató Nyárádmagyarós táncanyagából tart majd bemutatót és táncházat, míg Samu Imola megismerteti a résztvevőket Nyárádremete és Nyárádköszvényes népdalkincseivel. Az eseményre a Rengeteg weboldalán lehet regisztrálni.