Új időszámítás indul a magyar boltokban – vevőbarát akciók jönnek
A boltok akciózását szigorítja egy új, uniós és magyar jogszabály, amely május 28-án lép életbe egyben új korszakot nyit a kiskereskedelemben.
A Tudatos Vásárlók Egyesülete már korábban – a 35 ezer volt, 25 ezer lett – nehezebb lesz az akciós átverés májustól című cikkében - bemutatta, hogy a gyakorlatban miről is van szó, most, a szabályok életbe lépése miatt nem árt ismét bemutatni, hogy a gyakorlatban milyen változások lesznek.
Leegyszerűsítve a fő szabály, hogy egy-egy akciós terméknél kötelező feltüntetni az úgynevezett korábbi árat. Mégpedig azért, hogy a vásárló tisztában egyen azzal, hogy „honnan” lett leárazva az adott termék. A korábbi ár lehet a megelőző, a bolti gyakorlatban jellemzően a korábbi időszakban érvényes, az adott időpontban már” „áthúzott” ár.
Persze a korábbi ár is többféleképpen meghatározható. Az új szabályok értelmében az akció meghirdetésekor, konkrétan az árcsökkentés bejelentésekor forintban ismertetni kell az eredeti (korábbi) árat, ez pedig az akció indulása előtti harminc napos időszakban a legalacsonyabb ár. Így a kereskedő nem tudja megtenni, hogy az akció rajtja előtt megemeli az árat, majd lecsökkenti, ezzel megtévesztve a vásárlót
Előfordulhat, hogy az akciós terméknek nincs 30 napos múltja. Ebben az esetben az akciózás előtti 15 napban érvényes legalacsonyabb árat kell feltüntetni. Az akciós sorozatokra is van megoldása az új szabályozásnak: azaz, ha egy kereskedő 10 százalékos árengedménnyel nyitja az akciót, majd egy újabb 10, majd még egy 10 százalékos akciót hirdet, akkor az első árcsökkentés előtti árat is meg kell mutatnia a vásárlóknak.
Az új szabályozás alkalmazásáról szóló, a kormány fogyasztóvédelmi oldalán elérhető ábra szemléletesen megmutatja, hogy miként működik a dolog.
Forrás: fogyasztovedelem.kormany.hu
Ha a megelőző 30 napban a termékre csak egyetlen árat alkalmazott az üzlet, akkor ez az ár lesz a korábbi ár, amihez képest meg kell határozni az akció mértékét. Az ábrán az látható, hogy a bolt 30 napon keresztül 1000 forintért adta az akció kezdetéig a terméket. Majd 20 százalékos árcsökkentésről döntött, így onnantól 800 forintba került ugyanaz. Mivel 30 napig 1000 forint volt a portéka, ezért ez lesz a legalacsonyabb korábbi ár, így ezt kell feltüntetni.
Fontos továbbá, hogy az új korszakban a boltosok hirdethetnek általános akciót, például sportcipőkre, konyhai eszközökre, például úgy, hogy „mostantól vagy az adott napon minden sportcipő vagy edény 30 százalékkal olcsóbb. Bár az akció általánosan vonatkozik egy termékcsoportra, az érintett termékeknél külön-külön be kell mutatni a korábbi árat.
Az új szabályok remélhetőleg átláthatóbbá válik az akciórengeteg és a kedvezmények, akciók valóban kedvezményes áron kínálják majd a termékeket – nyilatkozta Haraszti Anikó a Tudatos Vásárlóktól.