h i r d e t é s

Új járványok jöhetnek az oltásellenesség miatt

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Új járványok jöhetnek az oltásellenesség miatt

2018. június 22. - 09:21

Tízezer szülő nem adatott be egy ingyenes védőoltást a gyerekének, zajlik a magyar oltásellenes mozgalom vezéralakjának pere kisfia halála miatt – többször is előkerült az oltásellenesség az elmúlt napokban.

Forrás: innoportal.hu

Az oltásokat megtagadók sokszor egy olyan tanulmányra hivatkoznak, amelyről kiderült, hogy csaláson alapult. Minél többen utasítják el a védőoltásokat, annál nagyobb az esélye annak, hogy újra terjedni kezdenek veszélyes fertőző betegségek.

Több tucatnyian haltak már meg idén Romániában kanyarójárványban – vagyis egy olyan betegségben, amely ellen van védőoltás. Szintén van már védőoltás a HPV, a humánpapilloma-vírus ellen is, amely méhnyakrákot okozhat – ez a rákfajta pedig vezető halálok Magyarországon, évente mintegy 400-an halnak meg miatta. A legfrissebb brit adatok szerint ott 2010 és 2016 között 86%-kal csökkent a HPV-fertőzések száma a 16 és 21 év közötti lányok körében – vagyis azok között, akik jogosultak voltak az oltásra.

A HPV elleni oltás ingyenes, ennek ellenére a Világgazdaság néhány napja azt írta: a minisztérium adatai szerint 10 ezer szülő nem adatta be lányának. Az oltást a 2014/15-ös tanév kezdete óta lehet kérni, és bár a különbség csak néhány százalék, de soha nem igényelték még ilyen kevesen (74,7%-nyian).

Boldogkői Zsolt, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára, az MTA doktora erről azt mondta a Független Hírügynökségnek:

ennek az ismerethiány és a téveszmék uralma az oka.

Nem csak a HPV-oltás miatt került elő mostanában (ismét) az oltásellenesség. Most zajlik ugyanis a magyar oltásellenes mozgalom egyik vezéralakjának, az úgynevezett Oltáskritikus Életvédők Szövetsége elnökének és feleségének a pere. A kisfiuk 2012 novemberében született. Ekkor, ahogy minden újszülöttnek, K-vitamint kellett volna kapnia, ami főleg a vérzékenység megakadályozása miatt fontos – ha elmarad, az agyvérzést okozhat.

A szülők azonban a vádirat szerint nem engedték, hogy az újszülött megkapja a vitamint. Szilveszter éjszakáján azonban a baba rosszul lett, orvost kellett hozzá hívni. Ő a bíróságon az Index tudósítása szerint azt mondta:

„ÉN EGY NAGYON ROSSZ ÁLLAPOTBAN LÉVŐ KISBABÁT LÁTTAM, MIKOR KIÉRKEZTEM.”

Ennek ellenére az apa nem akarta engedni, hogy ellássa, és amikor a gyerek súlyos állapota miatt mentőt hívott, az orvos szerint „azt mondta, gyilkosok vagyunk, és a szervei miatt visszük be a babát a kórházba. Vehemensen hangoztatta, hogy mi Pesten megöljük a csecsemőket.”

A baba pár nappal később meghalt a kórházban, agyvérzés miatt.

A férfi évek óta terjeszti oltásellenes nézeteit, egy Facebook-csoportjának több ezer követője van. Itt rendszeresen osztott meg áltudományos cikkeket a védőoltások állítólagos káros hatásairól. Volt, hogy egyenesen méregnek nevezte őket.

Nem kevesen vannak, akik az ő nézeteit osztják Magyarországon. A Závecz Research másfél évvel ezelőtti, az Index megrendelésére készül kutatása szerint

27 százalék azok aránya, akik szerint védőoltás több bajt okoz, mint amennyi haszna van.

Ez több mint kétmillió embert jelent.

Pedig a védőoltások megtagadása ma Magyarországon törvénytelen. A szabálysértésekről szóló 2012. évi II. törvény kimondja: a „fertőző betegségek elleni védekezés elmulasztása” akár 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal is járhat.

Honnan jött az őrület?

Az oltásellenesek egyik fő hivatkozási alapja egy 1998 februárjában, a legrangosabb orvosi magazinban, a Lancetben megjelent cikk. Ennek szerzője, Andrew Wakefield azt állította, hogy összefüggés mutatható ki az MMR-oltás (ez a kombinált mumpsz, kanyaró és rubeola elleni vakcina) és az autizmus kialakulása között, mondván, a védőoltással a szervezetbe juttatott legyengített kórokozók gyulladást okoznak a bélrendszerben, onnan pedig olyan fehérjék jutnak az agyba, amelyek károsítják azt és autizmust okoznak.

Wakefield mindössze 12 gyerek bevonásával végezte vizsgálatát, ráadásul kontrollcsoport sem volt, vagyis

a kísérlet tulajdonképp a legelemibb szabályoknak sem felelt meg.

További részeletek a Független Hírügynökség cikkében >>