h i r d e t é s

Új képzési programmal erősítenék a tanárok magyarságtudatát

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Új képzési programmal erősítenék a tanárok magyarságtudatát

2021. szeptember 09. - 07:24

Levelet küldött az Oktatási Hivatal az intézményvezetőknek, amely a Népszava birtokába került

A kép illusztráció! - Forrás: MTI/Balázs Attila

Egy új képzési programot fejlesztett pályakezdő pedagógusok számára az Oktatási Hivatal (OH) és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE), ami a "Nemzeti közszolgálat a pedagógushivatásban" címet viseli – derült ki egy, a Népszava birtokába került tájékoztató levélből, amit az intézményvezetőkhöz juttatott el az OH a napokban. Ebben arra kérik az iskolaigazgatókat, bátorítsák az intézményükben foglalkoztatott, gyakornok fokozatba sorolt kollégáikat a programban való részvételre.

A tájékoztató szerint a program célja, hogy megalapozó ismereteket nyújtson a pályakezdők számára "az állami feladatellátás rendszerébe illeszkedő köznevelésről, mint nemzeti közszolgálatról, a pedagógushivatás szakmaetikai alapjairól", valamint a "nemzeti azonosságtudat oktatási és nevelési kihívásaira" is felkészítse a fiatal tanárokat. A képzés két részből áll, egy jelenlétet igénylő tréningből és egy e-learning modulból.

Az OH leveléhez csatolt programleírásból több részlet is kiderül. A tréning egyebek mellett az önismeretre, önértékelésre épít, a súlypontok között pedig olyan elemek szerepelnek, mint a pedagógusok közösségben betöltött szerepének, a "magyarsághoz" való viszonyuk tudatosítása, az értékek és a hagyományok felfedezése. Mindez azért is fontos, hogy a pedagógusok aktív szerepet vállaljanak a nemzeti identitás formálásában.

Az online e-learning modulra a jelenléti képzést követően kerül sor, a tananyagot önállóan kell majd feldolgozniuk a jelentkezőknek. A cél, hogy egy új megközelítésből mutassa be a pedagógus tevékenységét, egész pontosan a közszolgálatiság szempontjából. A képzés fejlesztői többek között azt szeretnék elérni, hogy a fiatal pedagógus "felismerje, hivatástudatának fontos része a közösségi összetartozás (nemzeti összetartozás) felismertetése és erősítése", valamint hogy megértse, miért fontos része a hivatástudatnak "a nemzeti hagyományok ápolása, a nemzeti összetartozás és egység erősítése".

A jelentkezés szeptember 20-tól indul, a jelenléti képzéseket októberben az NKE-n, az e-learning kurzusokat november 30-ig lehet majd teljesíteni.

A Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke megdöbbenve értesült a pályakezdőknek szóló képzésről. Totyik Tamás a Népszavának azt mondta, a kezdő tanárokat sokkal komolyabb problémákra kellene felkészíteni, mert – mint fogalmazott – nem attól lesz valaki jó pedagógus, hogy jó hazafit próbálnak belőle nevelni. 

– El kéne érni, hogy a pályakezdők ne hagyják el a pályát egy-két éven belül azért, mert nettó 150 ezer forintból nem tudnak megélni. Vagyis komoly bérrendezésre lenne szükség. Aztán például arra kellene felkészíteni őket, hogyan kezeljék a hátrányos helyzetű vagy a sajátos nevelési igényű gyerekeket, az integrált oktatást – mondta Totyik Tamás hozzátéve: az új képzési programot ebben a formában teljesen feleslegesnek tartja. (nepszava.hu)