h i r d e t é s

Új pártot alapítanak nyugdíjasok

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Új pártot alapítanak nyugdíjasok

2017. január 18. - 11:36
0 komment

A nercbundás rózsadombi hölgyek és a falusi asszonyok célja nem az Erzsébet-utalvány, hanem az alapnyugdíj - írja az Index.

Forrás: MTI

A nyugdíjasoknak ígérgető, Erzsébet-utalványokat osztogató, nyugdíjasok szavazataira hajtó politikusok most összerezzenhetnek. Egy nyugdíjasokból álló szervezet, az úgynevezett Idős Demokraták Szövetsége (IDSZ) ugyanis bejelentette: nyugdíjaspártot alapít.

168 Órának Kabai Tibor, a leendő párt egyik alapítója azt mondta, hogy tavaly november 30-án volt az első megbeszélés, ahol eldöntötték: civil szervezetek már nem elegek, szükség van a nyugdíjasok politikai képviseletére. "Indulunk a 2018-as országgyűlési választáson. Jelenleg ugyanis csak annak a szava hallatszik, aki bent ül a parlamentben."

A formálódó párt alapítója nem tagadta: rétegpárt akarnak lenni, amelyben

együtt tud működni a nercbundás rózsadombi hölgy és a falusi, templomba járó nyugdíjas is.

Az IDSZ fő célja az alapnyugdíj megteremtése, egyelőre nem jelölték meg, mekkora összeget szeretnének kiharcolni.

Korábban már létezett Magyarországon nyugdíjaspárt, a Nyugdíjasok pártja 1990-ben és 94-ben el is indult a választásokon, de alig szedett össze pár szavazatot. Bár Magyarországon még nem volt rá példa, de nem elképzelhetetlen, hogy egy nyugdíjaspárt bejusson a törvényhozásba. Szlovéniában például a parlament stabil szereplője a Nyugdíjasok Demokrata Pártja (DeSUS), amely 2014-ben 10 százalékos eredményt ért el.

index.hu