Új terminál épül a Liszt Ferenc repülőtéren
Az utóbbi évek növekedésére alapozva a Budapest Airport hosszútávú repülőtér-fejlesztési tervei 225 milliárd forintos (700 millió eurós) beruházási összeggel számolnak, amelyet a repülőtér-üzemeltető a következő években infrastrukturális fejlesztésekre, többek között egy új terminálépület megvalósítására kíván fordítani. - írja az atv.hu.
Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója azt mondta, egyelőre 2024-ig terveznek, a fejlesztések legfontosabb eleme a teljesen új terminálépület megtervezése és megvalósítása lesz a jelenlegi 2. Terminál tőszomszédságában
– írja a Turizmus.com-ra hivatkozva az Index.
2019-ben átadják az új, összesen 20 000 négyzetméteres Cargo City logisztikai központot, amely Lammers szerint az eddiginél jobban szolgálja majd az exportorientált magyar gazdasági szereplők és a velük együttműködő logisztikai vállalatok igényeit.
Szintén még az idei év első felében két újabb utasbiztonsági folyosót állítanak üzembe, kibővülnek és korszerűsödnek a várók, a vizesblokkok valamint a beszállókapuk környékén lévő várakozó területek.