h i r d e t é s

Új ügyvédje van a Teréz körúti robbantónak

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Új ügyvédje van a Teréz körúti robbantónak

2019. január 10. - 20:00

 

Szikinger István már korábban is ellátta P. László védelmét, és ő az első olyan, akivel az első fokon életfogytiglanra ítélt férfi együttműködik. - írja a nepszava.hu.

Forrás: 24.hu

Tavaly szeptemberben első fokon életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték P. Lászlót a Teréz körúti robbantás miatt, és miközben az ügyben a másodfokú tárgyalás időpontjának kitűzését várják, a 25 éves férfi lecserélte kirendelt védőjét. Jován Lászlót így P. László korábbi ügyvédje, Szikinger István váltja, aki a vádlott eddigi öt ügyvédje közül az első olyan, akivel hajlandó együttműködni.

A fejleményekről P. László édesapja nyilatkozott a 24.hu portálnak, és mint elmondta, Szikinger már járt is a fiánál, akinek szerinte

megjött a józan esze és kezd kitisztulni az agya.

Az apa hozzátette, fia

tisztában van azzal, hogy milyen súlyos bűncselekménnyel vádolják. Nem beszélt a részletekről. Visszavonta a korábbi részleges beismerő vallomását és ehhez tartja is magát. Azt mondja, hogy manipuláció az egész ügylet, ami ellene folyik.

 A vádirat szerint a P. László 2016. szeptember 24-én késő este Budapesten, a VI. kerületi Teréz körúton egy táskát tett a földre, a táskában robbanószerkezet és a robbanás hatását fokozó nagy mennyiségű szög volt. Amikor az arra haladó rendőrök a táska közvetlen közelébe értek, a vádlott távirányítással felrobbantotta a pokolgépet, hogy megölje a két járőrt és elvegye fegyvereiket. A detonáció során a két járőr súlyos, életveszélyes, míg egy járókelő nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. 

P. Lászlót emberölés kísérletében, robbanószerrel való visszaélésben és terrorcselekmény kísérletében is bűnösnek találta Kalina József bíró, ezért őt életfogytig tartó fegyházra ítélte első fokon azzal, hogy legkorábban 25 év múlva szabadulhat. Az ügyész a büntetés szigorításáért, a védelem pedig felmentésért, illetve a büntetés lényeges enyhítésért fellebbezett, ezért a döntés nem jogerős. A másodfokú tárgyalás kitűzése a nyár végére vagy kora őszre várható.

nepszava.hu


 

h i r d e t é s