h i r d e t é s

Új uniós program indul fiataloknak

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Új uniós program indul fiataloknak

2018. szeptember 12. - 10:05

Országszerte bemutatkozik az Európai Szolidaritási Testület

Forrás: tka.hu

Programszervezés a Mikulás közelében egy finn kisvárosban. Ételosztás egy földrengés sújtotta olasz településen. Játék egy gyermekotthonban a portugál óceánparton. Mi a közös bennük? Elképzelhetetlenek önkéntes munkát végző fiatalok nélkül.

Egy-egy külföldi önkéntes program keretében a résztvevők sokat tanulhatnak a társadalmi felelősségvállalásról, számtalan élményt szerezhetnek, új kultúrákat és embereket ismerhetnek meg, emellett nyelvet is tanulhatnak – miközben egy jó ügy érdekében dolgoznak.

Éppen ezért, az Európai Unió évek óta támogatja az ilyen jellegű tevékenységeket az Európai Önkéntes Szolgálat, illetve az Erasmus+ program keretében. 2018 szeptemberétől pedig új uniós program indul az önkéntesség támogatására. A tervek szerint az Európai Szolidaritási Testület közel 100.000 fiatal számára teszi majd lehetővé, hogy hazai és külföldi önkéntes projektekben, illetve szakmai gyakorlaton vegyenek részt, munkatapasztalatot szerezzenek, vagy megvalósítsák a szolidaritáshoz kapcsolódó saját ötleteiket, bárhol a világon. Ehhez a 17-30 év közötti jelentkezők anyagi támogatást is kapnak. A program forrása a 2018-2020 közötti időszakra 375,6 millió euró.

Az új programról, és az Erasmus+ ifjúsági területén kínálkozó pályázati lehetőségekről információs napokat szervez a Tempus Közalapítvány. Országszerte 7 helyszínen mutatják be civil szervezetek, oktatási intézmények és társadalmi vállalkozások képviselői számára, hogy miképp kapcsolódhatnak be az uniós támogatással megvalósuló önkéntes programokba.

Részletek és jelentkezés >>