h i r d e t é s

Újabb adót kapnak a magyar autósok

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Újabb adót kapnak a magyar autósok

2018. július 25. - 08:34

A parlament által pénteken elfogadott törvénymódosítás eredményeként átalakul a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításhoz (kgfb) kapcsolódó adózás, megszűnik az eddigi baleseti adó, helyét egy 23 százalékos biztosítási adó veszi át. - írja az Infostart

Fotó: H. Szabó Sándor

A változás, amely 2019 folyamán a szerződések évfordulójától lép hatályba, az autósok szempontjából adósemleges – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz). A biztosítási adót az eddigiekkel ellentétben nem a díjon felül, hanem a díj részeként kell megfizetni. A kgfb-vel összefüggő adóeljárási feladatokat pedig a jövőben is a biztosítók látják el. A folyamatban lévő szerződéseket a törvény nem érinti, a változás csak 2019. január elsejétől esedékes, és a már meglévő biztosítási szerződésekre csak az évfordulót követően alkalmazandó.

Az adó mértéke nem haladhatja meg a napi 83 forintot. A kieső baleseti adó helyébe lépő biztosítási adó a törvény indoklása szerint a költségvetés szempontjából adósemleges, nem jár sem bevételi többlettel, de nem is esik el forrásoktól a büdzsé.

A Mabisz arra számít, hogy ha az egyéb feltételek nem módosulnak, akkor az autósok terhei alapvetően nem változnak.

A szövetség tavaly őszi adatai szerint a segédmotoros kerékpárok nélkül számított, 4,7 millió magyarországi gépjármű 98,2 százaléka rendelkezett kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással. A több mint 86 ezer kgfb nélküli gépjármű tulajdonosa azt kockáztatja, hogy a díjjal nem fedezett időszakra a törvény rendelkezései értelmében fedezetlenségi díjat kell fizetni. Az ebben az időszakban okozott kárt pedig a Mabisznál vezetett Kártalanítási Számla megfizeti, de azt vissza kell követelnie a károkozótól.

A fedezetlenségi díj felszámítását 2010. január 1. óta törvény írja elő, mértéke napi díjszámítással történik, amely személygépkocsiknál a gépjárművek teljesítményétől függően 300-800 forint naponta. Nagyobb tehergépjárműveknél, vontatóknál pedig elérheti a napi 2100-2600 forintot is.

infostart.hu