h i r d e t é s

Újabb közmilliárdok a hazug Fidesz-kampányra

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Újabb közmilliárdok a hazug Fidesz-kampányra

2017. szeptember 15. - 08:03

Egyszerűen hazugság, amit Soros Györgyről állítanak.

Fotó: Bodnár Boglárka / MTI

Nem valósulhat meg Magyarországon a veszélyes "Soros-terv", és a Fidesz-frakció szeretné, ha minden magyar értesülne és véleményt mondhatna róla - közölte Halász János, a kormánypárt frakció-szóvivője csütörtöki velencei sajtótájékoztatóján, emlékeztetve a kvótaperben született európai bírósági döntésre, amely szerinte "megnyitotta az ajtót a Soros-terv végrehajtása előtt".

Halász azt állította, Brüsszel a bírósági ítélet után azonnal megragadta az alkalmat, és "gyorsuló tempóban kezdenek hozzá a Soros-terv végrehajtásához", felgyorsították a betelepítést, amelyet állandóvá akarnak tenni. A szóvivő szerint ezek a törekvések pontosan olyanok, mint a Soros György által felvázolt terv, amelynek része évi egymillió migráns behozatala Európába, a kerítések lebontása, a bevándorlók kötelező szétosztása a tagállamok között és a migránsok 9 millió forintos pénzügyi támogatása.

Ez azonban egyszerűen nem igaz, sőt: egyszerűen hazugság. Többször is megírtuk már: az Amerikában élő magyar üzletember 2016 júliusában, az amerikai Foreign Policyben közreadott tanulmányában saját terveként azt írta: a mostani menekültválság egy évekig, évtizedekig tartó folyamat kezdete; éppen ezért Soros az Európai Unió rögtönzött válaszokból álló menekültpolitikája helyett hétpontos tervet javasolt.

  1. az EU-nak és a világ többi részének igazságosan szétosztva kellene menekülteket befogadnia, de csakis a frontországokban lévő országokban kialakított központokban ellenőrzött, valóban menekült státuszú embereket szabadna beengedni.
  2. Európának erős határőrizetre van szüksége.
  3. Megfelelő pénzügyi keretrendszert kell teremteni a válság kezelésére.
  4. Egységes rendben kellene elbírálni a menekültkérelmeket minden európai országnak.
  5. Soros maga is kontra-produktívnak nevezve a kvótarendszert azt szorgalmazta, hogy egyetértésen alapuló összeurópai menekült-elhelyezési rendszert hozzon létre az EU.
  6. Az EU-nak és a nemzetközi közösségnek sokkal bőkezűbben kellene támogatnia a konfliktusövezetekkel szomszédos befogadó államokat.
  7. Ha a menekültválság kezelését sikerül mederbe terelni, akkor újra be lehet fogadni gazdasági bevándorlókat, akikre a demográfiai okokból kimerülő európai munkaerő-piacon szükség lehet.

Mindezeknek köze sincs a Fidesz-prominensek által közöltekhez. Ennek ellenére Kósa Lajos leköszönő frakcióvezető is hosszan beszélt arról, szerintük mi is az úgynevezett Soros-terv. Kósa állította, azért is szükség van a nemzeti konzultációra, mert a Soros-terv "a magyar családokat sújtaná, mivel nekik kellene kifizetniük a migránsok ellátásához szükséges összeget". Valójában ez szimpla hazugság, hiszen a magyar családoknak egyetlen forintjába sem kerülne a menekültek átmeneti elhelyezése - a ma érvényes egyszeri kvótahatározat rendelkezik ugyanis az ellátást megtérítő uniós forrásokról.

Ellenben az tény, hogy a magyar adófizetőknek nem a menekültek kerülnek sokba. Az Orbán-kormány 4,2 milliárd forintot költött az „Állítsuk meg Brüsszelt!”-kampányra, a legutóbbi, „Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén!”-felhívással élő plakátmizériára 5,7 milliárdot vertek el, míg a bevándorlásról szóló, 2015-ös nemzeti konzultáció további egymilliárd forintba fájt. És akkor a kvótaellenes, érvénytelen népszavazás 15 milliárd forintos költségeiről még nem ejtettünk szót. Tény: az Európai Bizottság már a következő napokban is továbbviheti a kvótahatározat be nem tartása miatt júniusban elindított kötelezettségszegési eljárást, így Magyarország alperesként is a luxembourgi székhelyű Európai Unió Bírósága elé kerül majd, ahol súlyos pénzbírságra számíthat, amiért az Orbán-kormány elzárkózik 1294 menekült átmeneti elhelyezésétől.

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje arra szólítja fel a kormányt, hogy igazi kérdésekről, például az egészségügy helyzetéről szóljon a nemzeti konzultáció. Botka László közölte: a Fidesznek további félelemkeltés és összeesküvés-elméletek gyártása helyett inkább Magyarország valódi gondjaival kellene végre foglalkoznia.

 

Szerző: Bíró Marianna / nepszava.hu