h i r d e t é s

Újabb országban kapcsolták le az internetet

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Újabb országban kapcsolták le az internetet

2019. június 29. - 07:51

Szudán és Etiópia után most Mauritánia nyomta meg a stopgombot a világhálón. - írja az Origo

Értesülések szerint Mauritánia szinte teljes területén leállt az internetszolgáltatás. Külföldi adatfigyelő vállalatok jelentéséből és jogvédő szervezetek állásfoglalásából kiderül, az internetcsönd nem sokkal a vasárnapi elnökválasztások után állt be, számol be arról az Africanews.

Mauritánia már a harmadik afrikai ország, ahol leállítják az internetet. Szudánban az után történt ez, hogy az áprilisban korrupció vádjával megbuktatott államfő helyét katonai irányítás vette át, majd júniusban tüntetéseket követően zavargások is kitörtek, mert sokan polgári kormányzás kialakítását követelték a hadseregtől. Etiópia pedig nem adott magyarázatot arra az egy héten át tartó szünetre, amely a nemrégiben megrendezett érettségi vizsgák előtt állt be. A szolgáltatók is csak annyit közöltek, kompenzálják az ügyfeleket a kieső időszakért, és elnézést kértek a kényelmetlenségért.

Ugyanakkor az ország számos pontján áramszünet is volt később, melyet minden valószínűség szerint központi döntéssel rendeltek el, azt követően, hogy Amhara államban puccskísérlet történt a tartomány vezetője ellen.

Mauritániában nemrég tartottak választásokat. A kormánypárti jelölt, Mohamed Uld Gazúni volt védelmi miniszter nyerte azt a voksok 52 százalékával - közölte az északnyugat-afrikai állam választási bizottsága június 23-án. A voksoláson Gazúni legtöbb szavazatot szerzett kihívója, Birám Uld Abeid rabszolgaságellenes aktivista volt, aki 18,58 százalékot kapott. A harmadik helyen, a voksok 17,85 százalékával Mohamed Uld Búbakar egykori kormányfő végzett.

Mivel a hivatalban lévő államfő szövetségese, Gazúni szerezte meg az elnökválasztás első fordulójában a szavazatok több mint felét, ezért nem lesz szükség második fordulóra. Megfigyelők szerint a választáson aratott győzelemmel bebetonozta hatalmát a mauritániai kormánypárt, amely magát a nyugati országok szövetségeseként reklámozza az iszlamista szélsőségekkel szemben.

A külföldi jelentések szerint az internetcsönd június 25-én délután állt be, előjeleként pedig a mobilinternet-szolgáltatásokban 48 órát meghaladó zavart észleltek a szakemberek. Mindhárom mauritániai szolgáltató érintett a leállásban, országosan Mauritánia 92 százalékát érintette a leállás. 

Az internetkimaradások a becslések szerint minden afrikai gazdaságnak dollárszázezrekbe kerülnek naponta. 

Ennek ellenére úgy tűnik, a kormányzatok egyre gyakran alkalmazzák azt, hiszen a mostani példákban biztonsági okokra, választásokra, tüntetésekre, illetve vizsgákra is hivatkoztak. (origo.hu)