h i r d e t é s

Újév hajnalát megússzuk fagyok nélkül

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Újév hajnalát megússzuk fagyok nélkül

2017. december 31. - 06:06

Az év utolsó napja is változékony időt tartogat

A mai időjárásfotó egyáltalán nem kapcsolódik az időjáráshoz, ellenben nagyon szép :)

2018 első napjaiban viszont számíthatunk némi csapadékra - írja az Időjárás.hu.

Délelőtt erősen felhős, borult lesz az ég. A nyugati tájak kivételével elszórtan lehet gyenge esőre számítani. A hegyekben átmenetileg havas eső, kisebb havazás is lehet. 

Délután nyugat felől szakadozik, csökken a felhőzet, egyre többfelé kisüt a nap. Keleten eleinte még előfordulhat kisebb eső, majd ott is megszűnik a csapadék. Élénk lesz a délnyugati szél.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 5, 10 fok között alakul.

Hétfőn másnapra is készülhetünk

Hétfőn délelőtt nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, a Dunántúlon helyenként gyenge eső is kialakulhat.  Délután sok lesz a felhő felettünk. Nyugaton elszórtan kell kisebb esőre számítani, keleten számottevő csapadék nem valószínű. Változó irányú szél lesz. 5, 10 fokra melegszik a levegő.

Orvosmeteorológia

Vasárnap eleinte kettősfront hat a szervezetünkre, az évbúcsúztatókon gyakori lehet a fejfájás!- írja a meteoklinika.hu.

Estére távozik a front, így amennyiben kifejezetten a frontokra érzékeny, akkor nyugodtan telhet 2017 utolsó estéje. Azonban ha ízületi bántalmakkal küszködik, akkor országszerte arra készülhet, hogy fokozódhatnak a panaszai. Reggel lehetnek legerősebbek a tünetek, de napközben is sajoghatnak a végtagjai – ilyenkor mozgassa át kissé a fájó testrészeket, vagy készítsen csalánlevél főzetéből borogatást. Az is segíthet, ha folyamatosan melegen tartja az ízületeket.

Ilyenkor hajlamos lehet többet enni és inni a kelleténél, így könnyen gyomorproblémákkal szembesülhet. Válassza inkább a könnyebb fogásokat, illetve ha nem tud ellenállni a nehezebb ételeknek, akkor próbáljon mértéket tartani. A szilveszterkor oly népszerű olajos magvakat (mogyoró, mandula, kesudió) most bátran fogyaszthatja, és a helyesen elkészített lencse is jó választás. Az italozást se vigye túlzásba, ezzel is megterhelheti a gyomrát, illetve napokra legyengülhet.

Az alkohol csalóka: előfordulhat, hogy nem érzi tőle a hideget, így könnyen megfázhat. A kórokozók is könnyebben terjednek, megfelelő, réteges öltözettel és gyakori kézmosással azonban elejét veheti a megfázásnak és a fertőzéseknek.

A légszennyezettség továbbra is alacsony.

A közlekedés során este sűrű ködfoltokkal, illetve szitálástól nedves útburkolattal találkozhat. Ajánlott a megszokottnál korábban útra kelni, illetve lassabban vezetni és nagyobb követési távolságot tartani! A gyalogosokra is ügyeljen a megszokottnál is jobban, és amennyiben alkoholt fogyasztott, semmiképpen ne üljön a volán mögé!

meteoklinika.hu / idojaras.hu

Időjárással kapcsolatos képeiket és videóikat kérjük, küldjék el az [email protected] címre! Cikkeinkben, galériáinkban bemutatjuk őket.